
Ha minden jól megy, ebből a különkiadásból sorozat is válhat.
Itt van a Muppet Show, emberek! Breki, Miss Röfi és a szeretett Muppet-banda visszatér egy vadonatúj rendezvénnyel, hogy megünnepeljék ikonikus és úttörő eredeti sorozatuk 50. évfordulóját, amely 1975 és 1981 között volt látható. A klasszikus varieté műsor hagyományait folytatva az ikonikus Muppet-szereplők több mint négy évtized után térnek vissza a televízióba, vadonatúj zenével, komédiával és rengeteg backstage-káosszal, hogy újra bemutatkozzanak régi rajongóiknak és az új generációs közönségnek egyaránt. Nézzétek meg, ahogy a Muppetek ismét színpadra lépnek az eredeti Muppet Színházban, rengeteg meglepetéssel és saját, nagyon különleges vendégsztárjukkal, a Grammy-díjas popszupersztár Sabrina Carpenterrel.
A 2020-as, de nálunk csak 2022-ben bemutatott Muppetek most szereposztása alapján lett kiosztva a legújabb különkiadás szereposztása is. Természetesen akadhatnak és akadnak is átfedések korábbi, állandó párosítások is. Visszatért Baráth István, mint Breki, aki mostanra számos nagy franchise fontos szereplőjét szólaltatja meg. Az említett Breki mellett állandó hangja ugyebár SpongyaBobnak, újabban a Dragon Ball főszereplőjét, Gokut is ő szólaltatja meg, de akár ide sorolható Pókember is. Minárovits Péter elfoglaltsága ellenére is újra elvállalta Miss Röfi karakterét, de rajtuk kívül is számos visszatérő hang hallható ebben a pilot epizódban. Igen, ezt is muszáj kiemelni, hogy ez a különkiadás egy pilot epizóddal ér fel, ugyanis ha ez az epizód jól teljesít a különböző platformokon, akkor a Disney berendelheti teljes évadra a műsort, így aki kedveli a műsort, az nyugodtan tegye repeatre az epizódot, ha további részeket is szeretne látni.
Breki - Baráth István
Miss Röfi - Minárovits Péter
Scooter - Fehér Tibor
Sabrina Carpenter - Csifó Dorina
Gonzo - Bartucz Attila
Alex Snooty - Kautzky Armand
Waldorf - Csuha Lajos
Statler - Reviczky Gábor
Pepe - Galambos Péter
Topi Maci - Vida Péter
Beaker - Rada Bálint
Dr. Bunsen Honeydew - Tarján Péter
Maya Rudolph - Soleczki Janka
Seth Rogen - Fesztbaum Béla
Robin - Sánta László
Janice - Seder Gábor
További magyar hangok: Seszták Szabolcs
Magyar szöveg: Kopányi Vanda
Keverő hangmérnök: Bederna László
Gyártásvezető: Bogdán Anikó
Szinkronrendező: Kránitz Lajos
Produkciós vezető: Máhr Rita
A szinkront az Iyuno Hungary készítette.
A Muppet Show már elérhető a Disney+-on.