MENTRUM
Szinkron
Ifjúsági

A Chip és Dale: A csipet csapat magyar hangjai

A szinkronos előzetesek után a napokban végre megkapta a magyar hangját az élőszereplős Csipet csapat film. Mutatjuk is!

Visszatért a Csipet csapat! És nem akármilyen formában, hiszen a mozifilmes hosszúság mellett még élőszereplős/hibrid formában is láthatóak lesznek. 30 évvel sorozatuk befejezése után Chip és Dale útjai újra keresztezik egymást. Az eddig önmagát adó Chip és a CGI ráncfelvarráson átesett Dale kénytelenek újra összefogni, ezúttal egy a valós életben zajló rejtély miatt. Korábbi csapattársuk eltűnik, ezt az ügyet pedig csak ők ketten tudják felgöngyölíteni.

A korábbi szinkronos előzetesnél már kiderült kik adják a főszereplők hangját, s rögtön párhuzamot is vontunk az Újabb Bolondos dallamokkal. A sorozat főszereplőinek egyetlen visszatérő hangja Roatis Andrea lett, aki ugye Sziporkát szólaltatja meg újra, míg Dézsy Szabó Gábor tökéletes utódja lett ebben a szerepben Kvarg Lipótnak. Bár nem főszereplő, de a sorozat egy igen meghatározó főgonosza maga Pukkandúr, aki szintén feltűnik a filmben, és több évtizeddel később is újra Faragó András adta a hangját a gonosz macskának. Faragó egyik másik karaktere is feltűnik néhány pillanatra: Pumbaa, akinek szintén ő adta a hangját. Szerencsére nem találkozott a két szereplő egymással, így nem volt kérdés, hogy mindkettejüket megszólaltassa. Hasonló eset állhatott fenn Csúnya Sonic és Sáska mester esetében, aki ugye a Kung Fu Pandából lehet ismerős, akiknek korábban és ezúttal is Szabó Máté szolgáltatta a hangját. De, hogy ne lőjjünk le minden vendégszereplőt, alább megnézhetitek a teljes listát, de vigyázat, a filmet nem megtekintettek számára akár spoileres is lehet.



Chip - Seszták Szabolcs
Dale - Markovics Tamás
Ellie - Staub Viktória
Cuki Péter - Papp Dániel
Kvarg Lipót - Dézsy Szabó Gábor
DJ Herzogenaurach - Zöld Csaba
Zümi - Pál Tamás
Bjornson - Bardóczy Attila
Sziporka - Roatis Andrea
Csúnya Sonic, Sáska mester - Szabó Máté
Bob - Varga Gábor
Pumbaa, Pukkandúr - Faragó András
Gyurmi kapitány - Borbiczki Ferenc
Jimmy - Orbán Gábor
Ficánka - Tóth Csanád
Dale fiatalon - Kovács András Bátor
Chip fiatalon - Rostás Ábel
Lumiere - Hirtling István
Balu - Dörner György
Batman - Hajdu Tibor
Skeletor - Bezerédi Zoltán
Roger nyúl - Bezerédi Zoltán
Házi néni - Csonka Anikó
Dave - Makranczi Zalán
Alvin - Dányi Krisztián
Fürkészszárny - Orosz Gergő
Tigra - Solecki Janka
bárány - Kovács Nóra
béka - Szabó Andor
He-Man - Dózsa Zoltán
Paul Rudd - Széles Tamás
Pete - Bognár Tamás

További magyar hangok: Szabó Andor, Hám Bertalan

Magyar szöveg: Boros Karina
Hangmérnök: Bogdán Gergő
Vágó: Kránitz Bence
Gyártásvezető: Rába Ildikó
Szinkronrendező: Dobay Brigitta
Produkciós vezető: Máhr Rita

A szinkront az SDI Media Hungary készítette.

A Chip és Dale: A csipet csapat már magyar szinkronnal is megtekinthető a Disney+ kínálatában.