A Stuart az univerzum ellen magyar hangjai

Debütált az Agymenők újabb spinoffja.

A képregénybolt-tulajdonos Stuart Bloomnak helyre kell állítania a valóságot, miután tönkretesz egy Sheldon és Leonard által épített szerkezetet, amivel véletlenül egy multiverzumi Armageddont szabadít el. Küldetésében segíti barátnője, Denise, geológus barátja, Bert, valamint a kvantumfizikus és általában elég idegesítő, Barry Kripke. Útjuk során alternatív univerzumokból származó változatokkal találkoznak azokból a karakterekből, akiket az Agymenőkből megismertünk és megszerettünk. Ahogy a cím is sugallja, a dolgok nem alakulnak túl jól.

Szerencsére nem kellett csalódnunk, mindenki aki lehetett, az visszatért erre a spinoffra is, ahogyan más, korábbi folytatások vagy épp előzmények kapcsán is történt. Annyi változás történt csak, hogy Denise hangja az Agymenőkben Czető Zsanett volt, aki régóta külföldön él már, így ő nem jöhetett számításba, helyét Nagy Katica vette át. Az ifjú Sheldonnal és folytatásával ellentétben ez a sorozat nem a Mafilmnél kötött ki, hanem az Iyuno Hungaryben, ahol Laki Mihály írta a szöveget, aki nem ismeretlen ebben az univerzumban, hiszen Az ifjú Sheldon több évadán is dolgozott korábban.

Stuart Bloom - Kisfalusi Lehel
Bert Kibbler - Albert Péter
Denise - Nagy Katica
Barry Kripke - Fekete Zoltán
Raj Koothrappali - Pálmai Szabolcs

További magyar hangok: Szatmári Attila, Lukács Dániel, Baráth István, Pál Tamás, Péter Richárd, Bácskai János, Sörös Miklós, Szrna Krisztián, Bordás János, Németh Attila István, Ferenci Péter

Főcím: Rábai Balázs
Magyar szöveg: Laki Mihály
Hangmérnök: Erdélyi Imre
Vágó: Bálint Boldizsár
Gyártásvezető: Újréti Zsuzsa
Szinkronrendező: Egyed Mónika
Produkciós vezető: Csengeri Viktorina

A szinkront az Iyuno Hungary készítette.

A Stuart az univerzum ellen új részei minden péntek reggel válnak elérhetővé az HBO Max kínálatában, évadzáró szeptember végén.