
Sok idősebb olvasónknak ismerős lehet a Marsupilami, és most itt az idő, hogy a következő generáció is megismerje ezeket a különleges lényeket.
A 9 éves ikrekre, Jade-re és Micára felfedező szüleik három kis Marsupilamit bíztak: Hope-ot, Twistert és Punch-ot. Boldogan élnek együtt nagymamájukkal a családi éttermük fölött, míg a szülők a Marsu családot keresik. Az ikrek imádnak velük játszani, de tudják, hogy fontos a létezésüket titokban tartani. Minden nap új kihívásokat hoz - egy séta a parkban őrült versennyé válhat a csatornákon át, vagy konfrontációvá egy jaguárral, vagy golfjátszmává, mely során elfogja őket a zoológus Stan!
Nehéz erről a sorozatról bármit is mondani, mert amennyire ígéretes, hogy egy sokunk számára kedves sorozat újragondolása, továbbgondolása, mégis annyira egyszerű, kicsit szívtelen az egész. Vagy csak túl modern? Mindenesetre van négy fontosabb szereplőnk, ebből kettő a főszereplő, a maradék pedig alkalmanként tűnik fel epizódszereplőként. Talán a szinkron elkészítésére is kevesebb pénzt szánhattak vagy csak gyorsan kellett elkészíteni, hiszen a két gyerekszereplőt sikerült kiosztani két tapasztalt, bármikor bevethető, örök fiatal színészre leosztani, de a további szereplők kiosztása is átlagosnak mondható, viszont Menszátor Magdolna jelenléte emeli a színvonalat.
Jade - Schmidt Karolina
Mica - Baráth István
Bibi - Pekár Adrienn
Nagyi - Menszátor Magdolna
Acu - Czető Roland
Lopez - Bordás János
Stan - Hám Bertalan
Marcel - Péter Richárd
Rosa - Kereki Anna
Callie - Laudon Andrea
Mrs. Summers - Solecki Janka
Polgármester - Vámos Mónika
Sandy - Szrna Krisztián
Lalou - Csifó Dorina
További magyar hangok: Vámos Mónika, Galiotti Barbara, Czető Ádám, Garamváry Ádám, Hostyinszky Máté
Főcímdal: Ágoston Péter, Békefi Viktória
Főcím: Schmidt Andrea
Magyar szöveg: Gecse Attila
Hangmérnök és vágó: Levacsics Péter
Szinkronrendező: Pupos Tímea
A szinkront az Iyuno Hungary készítette.
A Marsupilamik hétköznap 09:45-kor jelentkezik új részekkel, folytatás pedig májusban lesz esedékes.