A Krokodil úr magyar hangjai

Nem egyedi esetről van szó, de mégis fura látni ami ennek az új sorozatnak a szinkronjával történt.

A nagy fogú, szeretetre méltó Krokodil úr, a legjobb barátjával, Daisyvel együtt vidáman éli az emberi világban az életet, bolondos kalandok és komikus félreértések közepette.

Elek Ferenc az, aki az aranyos, néha akár bolondos, csupaszív, esetleg butuska karaktereket elég sokszor megkapja és a Nick Jr.-os Paddington kalandjai címszereplője után most a következő hasonló tulajdonságokkal rendelkező sorozat főszereplőjét húzta be magának. Le sem tagadhatjuk, hogy jól állnak neki ezek a szerepek, persze lehet azért is, mert ő maga is egy kedves, jószívű ember. A sorozat másik főszerepét Hermann Lilla alakítja, aki ugyanolyan profizmussal hozza a gyereksorozatok gyerekszereplőit, a tinikaraktereket és egy ideje bele-bele kóstolgat az idősebb szerepekbe is, de a fő irányvonal továbbra is a kisebbeknek szóló szerepek.

És most néhány szót a bevezetőben említett furcsaságról.A Nickelodeon sokszor alig néhány résszel jár a tévés vetítés előtt a szinkronizálás terén, de vásárolt sorozatok esetén előfordulhat, hogy előbb látnak a munkához. A Krokodil úr esetén úgy tűnik előrébb járnak a szinkronokkal, ami tetten érhető azzal, hogy a sorozat eddigi két évada két különböző szinkronstúdióban készült. Többször több sorozat és több csatorna esetén fordult már elő, hogy két szezon között szinkronstúdiót vált a megrendelő, de itt fura látni, hogy egy bemutatás előtt álló sorozat esetén már tudunk arról, hogy két helyenm két fordítóval és két rendezővel készült. A Nickelodeon főbb partnere a szinkronizálás terén az Iyuno Hungary, de olykor rendelnek a Labor Filmtől is. E sorozat esetén utóbbitól rendelte meg a magyar változatot a csatorna, ám a 2. évadra - melynek szinkronizálása jelenleg is zajlik -, már átmentek az Iyunohoz. Emiatt, bár a szereposztás nagyon nagy részében sikeresen lett átmente előbbitől utóbbihoz, így is akadnak eltérések. Az első évadot egyébként Niklosz Kriszta fordítása alapján Gaál Erika rendezte, míg a következőt Szarvas Szilvia és Tóth Gábor szövege alapján Turóczi Izabella rendezte,

Krokodil úr - Elek Ferenc
Daisy - Hermann Lilla
Winston - Kádár Szabó Bence
Lydia - Kardos Eszter
Roland - Papucsek Vilmos
Gigi - Hirling Judit
Martin - Posta Victor (1. évad), Szabó Andor (2. évad)
Flores néni - Farkas Zita
Simone - Vámos Mónika
Apu - Potocsny Andor (1. évad), Majorfalvi Bálint (2. évad)
Amir - Berkes Bence
Kiara - Csifó Dorina
Maggie - Farkas Laura
Freddy - Czető Ádám
Teddy - Juhai Bence
Nanette, Clem - Albert Rea
Fitzhugh úr - Ottó Ferenc (1. évad), Orbán Gábor (2. évad)
Zümi, Steve - Orbán Gábor
Pom Pom - Ács Balázs
Lizz - Pekár Adrienn
Zanny nagyi - F. Nagy Eszter
Artie - Seder Gábor
Buzzy - Juhász Zoltán
Topáz - Boldizsár Tünde
Darius - Weigert Viktor
Steve - Szrna Krisztián
Rohan - Ferenci Péter
Astrid - Ince Sára
Serena - Farkas Fanni

További magyar hangok: Farkas Zita, Sipka Gábor

Az 1. évad magyar változata

Főcím: Hermann Lilla
Magyar szöveg: Niklosz Kriszta
Hangmérnök: Darvas Bence
Keverő, vágó: Papp Zoltán István
Gyártásvezető: Mészáros Szilvia
Asszisztens: Kele-Pethő Zsófia
Szinkronrendező: Gaál Erika
Produkciós vezető: Legény Judit
Keverő stúdió: Labor Film Szinkronstúdió

A szinkront a Labor Film Szinkronstúdió készítette.

A 2. évad magyar változata

Főcím: Hermann Lilla
Magyar szöveg: Szarvas Szilvia, Tóth Gábor
Dalszövegíró: Weichinger Kálmán
Hangmérnök: Lipics Bálint, Molnár Lénárd
Keverő hangmérnök: Bogdán Gergő
Vágó: Bálint Boldizsár
Gyártásvezető: Rába Ildikó
Zenei rendező: Weichinger Kálmán
Szinkronrendező: Turóczi Izabell
Produkciós vezető:
Keverő stúdió: Iyuno Hungary

A szinkront az Iyuno Hungary készítette.

A Krokodil úr március 30-ától minden hétköznap 10:40-kor, 17:30-kor és 04:30-kor követhető a Nick Jr.-on.