
Az Adult Swim bővíti szinkronos tartalmainak kínálatát a régióban, ezúttal a Mosoly Zrt. kapta meg a lehetőséget.
Egy kis cég alkalmazottai arra teszik fel az életüket, hogy boldogságot hoznak egy bizarr és színes világba. A cég a cinikus Charlie-ból és a sztáralkalmazott Pimből áll, akik célja az, hogy felvidítsák az embereket.
Bár a Mosoly Zrt. már a harmadik évadát indította ma reggel, szinkront csak az új évad hozott magával. Szerencsére, úgy tudjuk, a korábbi szezonok is kapnak idővel, csak bírjuk kivárni. Addig viszont meg kell említenünk, hogy a szinkront valószínűleg nem hiába érdemelte ki a sorozat, hiszen folyamatosan vívja ki magának a tiszteletet, ugyanis egyre népszerűbb a sorozat, évadról évadra nő a rajongóbázisa. Mi sem bizonyítja ezt, minthogy a nyár folyamán be lett rendelve nem egy, hanem egyből két újabb évad. Ami azt jelenti, hogy érkezik a 4. és 5. évad is.
Pim - Szalay Csongor
Charlie - Baradlay Viktor
Főnök - Rosta Sándor
Sügér Sámuel - Háda János
Allan Red - Karácsonyi Zoltán
ellenőr - Pálfai Péter
doki - Galbenisz Tomasz
Magyar szöveg: Szojka László
Hangmérnök és vágó: Patkovics Péter
Gyártásvezető: Farkas Márta
Szinkronrendező: Joó Gábor
Produkciós vezető: Jávor Barbara
A szinkront a Direct Dub Studios készítette.
A Mosoly Zrt. hétfőnként jelentkezik új részekkel az HBO Maxon, az Adult Swim jóvoltából.