Az Archibald következő nagy dobása magyar hangjai

A DreamWorks sorozatát először az M2 hozta el a magyar képernyőkre.

Tony Hale színész, író és producer elméjéből. Archibald egy életvidám csirke, akinek mindennapjai a világ felfedezéséről, az utazásról és az élet megünnepléséről szól. Legjobb barátai, Loy, Sage és Finley, valamint Zümi mindig ott vannak mellette, hogy ezek a kalandozások a lehető legjobban süljenek el.

Változatos szereposztást talált ki Martin Adél szinkronrendező, aki az örökifjú Markovics Tamást gondolta a legidálisabbnak erre a bohókás főszerepre. Az igazság az, hogy jónéhány éve volt egy hosszabb periódus, amikor Markovics kapott minden hasonló vagy netalán tini karaktert, és a csapból is ő folyt, de meg kell hagyni, hogy mióta enyhén szólva is hanyagolják, felértékelődött, ugyanis továbbra is jól állnak neki az ilyen szerepek, Archibald szerepében pedig nem is lehetne jobb színészt elképzelni.

A sorozat története egyébként meglehetősen érdekes, ugyanis a letgöbb helyen a Netflixen volt látható az akkori DreamWorks-szel kötött szerződése miatt, viszont nálunk még kevésbé lokalizált akkoriban a szolgáltató, ezért nálunk nem volt elérhető. Viszont nagyjából 3-4 éve a Cartoon Network tervezte bemutatni Archibald következő nagy kalandja címen. És 2025-ben végre megérkezett a magyar képernyőkre, méghozzá az M2-nek köszönhetően.

Archibald - Markovics Tamás
Loy - Nagy Edit
narrátor - Kelemen Kata
Sage - Szrna Krisztián
Finly - Czető Roland
Cherryl - Vámos Mónika
műsorvezető - Szabó Zselyke

További magyar hangok: Bittner Anett, Czető Ádám, Juhai Bence, Rékasi Szabolcs, Majorfalvi Bálint

Főcím: Markovics Tamás
Stáblista: Zahorán Adrienn
Szerkesztő: Islai-Potyók Andrea
Magyar szöveg: Szerepi Hella
Hangmérnök és vágó: Fábián Tibor
Gyártásvezető: Miklós Kíra
Szinkronrendező: Martin Adél
Produkciós vezető: Pitka Irén

A szinkront az MTVA megbízásából a Masterfilm Digital készítette.

Az Archibald következő nagy dobása mindennap 17:00-kor látható az M2-n új részekkel.