A Zombik 3 magyar hangjai

A Zombik 3 magyar hangjai

A Zombik 3 a Disney+-on debütált, de sajnos nem nálunk. Ennek ellenére megmutatjuk a film magyar szereposztását.

Zed és Addison immár végzősök a seabrooki gimiben, és az élet jobb már nem is lehetne a kisvárosban. Seabrook befogadta a szörnyeket, akik végre békében és biztonságban élhetnek a kisvárosban az emberekkel együtt. Zed, aki szeretne első zombiként bejutni az egyetemre (ahová Addisont már felvették), jó eséllyel pályázik egy fociösztöndíjra, Addison pedig a városka új „szurkolócsarnokának” felavatása alkalmából barátságos nemzetközi bajnokságot szervez szurkolókórusoknak. A városlakók legnagyobb meglepetésére azonban a versenybe földönkívüliek is beneveznek. Húzódozva ugyan, de a seabrookiak végül megengedik, hogy az űrből érkezett társaság is részt vegyen a bajnokságon, hamarosan azonban gyanút fognak, hogy messziről jött látogatóik célja nem kizárólag a szurkolás... Fényérzékeny nézők számára egyes jelenetekben a villogó fények zavaróak lehetnek!

Igazából egy már harmadik részt megélő filmsorozat esetében nem igazán szokott meglepetést okozni a magyar szinkron, a bejáratott karakterek mind a megszokott párosításban tértek vissza. Három főbb szereplőt mutatott be az új film, a befejező rész, akik a film ellenségeit jelenítik, akik természetesen idővel átállnak a jók oldalára.



Addison - Csifó Dorina
Zed - Czető Roland
A-Span - Csuha Bori
A-Lan - Tóth Márk
A-Li - Kardos Eszter
Bucky - Márkus Sándor
Willa - Bogdányi Titanilla
Wynter - Staub Viktória
Anyahajó - Elek Ferenc
Eliza - Pekár Adrienn
Bree - Lamboni Anna
Wyatt - Szatory Dávid
Zoey - Kobela Kíra
Bonzo - Baráth István
Ms. Lee - Solecki Janka
edző - Minárovits Péter
Zevon - Bede-Fazekas Szabolcs
felderítő panacsnok - Kovács Nóra
Lacey - Hermann Lilla
Jacey - Bogdán Gergő
Missy - Erdős Borcsa
Dale - Fekete Ernő Tibor

További magyar hangok: Kapácsy Miklós, Wégner Judit, Szabó Andor

Magyar szöveg: Boros Karina
Hangmérnök: Bogdán Gergő
Vágó: Kránitz Bence
Gyártásvezető: Rába Ildikó
Szinkronrendező: Dobay Brigitta
Produkciós vezető: Máhr Rita

A Zombik 3 a Disney+ kínálatában érhető lehet, remélhetőleg mihamarabb a magyar kínálatban is.