MENTRUM
Szinkron

A Black Jack magyar hangjai

És végül bemutatkozik a Viasat6 utolsó vásárolt animéje is.

Az engedély nélküli, de zseniális orvos, Black Jack kalandjai követhetjük nyomon, aki rendkívüli emberekkel és jelenségekkel találkozik, miközben szokatlan orvosi eseteket lát el.

Sajnos nem túl bőséges szereposztást kaptunk, arra hivatkozva, hogy a sorozatban sok az epizódszereplő és az alábbi kettő a főszereplő. Így azt tudjuk csak elárulni, hogy a zseniális Papp Dániel lett a címszereplő magyar hangja, akinek nem idegen az animékben való szereplés sem, elég csak azt említeni, hogy legutóbb A baseball tüzérségben és a BASTARD-ban is hallani lehetett mellékszerepekben, itt pedig főszerepet is kaphatott. Kántor Kitty pedig visszatérőnek számít, hiszen ha hiszitek, ha nem, több évvel ezelőtt DVD-n kijött a film magyar változata, természetesen magyar szinkronnal, amelyben Kitty szólaltatta meg Pinokot. A stáb tehát félig-meddig igyekezett összeszedni a korábban elképzelt szereposztást.

A szöveget itt is Nikowitz Dorka írta, Galgóczi Adrián pedig rendezett.

Black Jack - Papp Dániel
Pinoko - Kántor Kitty

Főcím: Korbuly Péter
Magyar szöveg: Nikowitz Dorka
Hangmérnök: Csabai Dániel
Vágó: Galgóczi Adrián
Gyártásvezető: Balog Gábor
Szinkronrendező: Galgóczi Adrián
Produkciós vezető: Balog Gábor

A szinkront a Balog Mix Stúdió készítette.

A Black Jack szombatonként 8 óra magasságában dupla résszel követhető a Viasat6 műsorán.