MENTRUM
Szinkron
Ifjúsági

A Stargirl magyar hangjai

Zenés, romantikus film, mely az azonos című regényen alapszik.

A Disney+ filmje, a Stargirl egy szokatlan felnövéstörténet, amely a kritikusok által elismert, a New York Times legkelendőbb fiatal felnőtt regényén alapul, melyben egy szerény középiskolás srác szerepel. A fiú megmagyarázhatatlan módon vonzódik a szabad szellemű új lányhoz, együtt pedig a nem szokványos módjaik, stílusuk megváltoztatják azt, ahogyan önmagukat és a világukat látják.

Miller Dávid műsorvezetői és színészi munkálatai mellett rendszeresen szinkronizál is, ennek a filmnek a magyar változata pedig minden bizonnyal már rég elkészült, akár tavaly, amikor sokkal sűrűbb napjai voltak. Staub Viktória szintén rendszeresen játszik a színházban, forgat, nemrég például a Hotel Margaretben volt látható kiemelt szerepben. Mindezek ellenére ők is rengeteget szinkronizálnak, ugyanúgy ahogyan megannyi kollégájuk is. Ők ketten azért lettek kiemelve, mert a Disney+ eredeti filmjében megkapták a főszerepet. Párosuk nem a legmegszokottabb, pont ettől lesz egyedi hangzású a film magyar változata is.

A magyar szöveget Faludi Katalin írta, aki megannyi műsornak írta már a dialógusait, mint például a Netflix gyártásában készült A fiúknak-trilógia vagy a Csészefej és Bögrearc. A rendezést Szalay Éva vállalta, akinek bár nem idegen az ifjúsági filmek rendezése, ám legtöbbször mégis felnőtteket megcélzó alkotásokat, mint pl. horror, thriller vagy akciófilm készít a nézőknek.



Stargirl Caraway - Staub Viktória
Leo Borlock - Miller Dávid
Kevin - Pál Dániel
Tess - Vági Viktória
Benny - Bogdán Gergő
Gloria - Ruttkay Laura
Robineau - Zöld Csaba
Archie - Csankó Zoltán
Hillary - Koller Virág
Sutters igazgatónő - Andai Kati
Anna - Hay Anna

További magyar hangok: Bach Zsófia, Berkes Bence, Bor László, Borbíró András, Csúz Lívia, Domokos Zsolt, Engel-Iván Lili, Fehérváry Márton, Gacsal Ádám, Hám Bertalan, Kálmán Barnabás, Kárpáti Levente Áron, Kisfalusi Lehel, Kretz Boldizsár, Laudon Andrea, Lipcsey Colini Borbála, Majorfalvi Bálint, Martin Adél, Mayer Szonja, Mikes Zsüliett, Mikita Dorka, Nádorfi Krisztina, Németh Attila István, Simonyi Réka, Sipos Viktória, Stern Hanna, Szántó Balázs, Szécsi Bence, Szaszák Zsolt

Magyar szöveg: Faludi Katalin
Hangmérnök: Nemes László
Vágó: Simkóné Varga Erzsébet
Gyártásvezető: Kablay Luca
Szinkronrendező: Szalay Éva
Produkciós vezető: Várkonyi Krisztina

A szinkront a Mafilm Audio Kft. készítette.

A Stargirl elérhető a Disney+-on.