MENTRUM
Szinkron
Ifjúsági

A szellem és Molly McGee magyar hangjai

A Disney Csatornára rövid időn belül egy újabb sorozat érkezett.

Molly optimista tinédzser, aki azért él, hogy jobb hellyé tegye a világot. Karc egy morcos szellem, aki mások szenvedésében lel örömet. Amikor Karc egyik varázslata visszaüt, örökre átkozottnak találja magát Molly jelenlétében, hiszen túlvilági életét mostantól vele kell töletnie. Kettejük ellentétes dinamikája adja a sorozat igazi báját.

A sorozat már látható néhány napja a tévében, így a főszereplők megszólaltatóinak neve nem lesz meglepetés, ahogyan azt is tudjátok már, hogy a stáb sikeresen párosította össze a karaktereket a megszólaltatóikkal. Kassai Károly tökéletesen szállítja ezt a mogorva szereplőt is, Csifó Dorinán pedig az eleven karakterek sem fognak ki. Ezeket a szerepeket pedig nem hozhatnák ilyen minőségben, ha nem lenne olyan a felolvasandó szöveg, amilyen. Imri László már többször is bizonyított, legyen szó a képregénysorozatokról vagy a kisebb célkorosztályú műsorokról. Hogy kik vettek még részt a sorozat magyarításán, az az alábbi listából derül ki.



Molly - Csifó Dorina
Karc (Scratch) - Kassai Károly
Darryl - Kovács András Bátor
Pete - Pál Tamás
Sharon - Zakariás Éva
nagyi - Menszátor Magdolna
Libby - Pekár Adrienn
Andrea - Laudon Andrea
Sheela - Vági Viktória
Kat - Szabó Luca
Miss Lightfoot - Bálint Adrienn
Geoff - Petridisz Hrisztosz
Rossevelt - Bartók László
Ms. Stein-Torres - Barbinek Paula
O’Connor - Fellegi Lénárd
Atomrózsaszín, Tammy - Györke Laura
bírószellem #1 - Halász Aranka
bírószellem #2 - Horváth Zsuzsa
bírószellem #3 - Péter Richárd
bírószellem #4 - Törköly Levente
zöld bírószellem - Kertész Péter
Mrs. Davenport - Mohácsi Nóra
Ted - Regenye András
polgármester - Kapácsy Miklós
Ének - Andrádi Zsanett, Békefi Viktória, Dobó Enikő, Hegedüs Johanna, Juhász Levente, Magyar Viktória, Mikola Gergő, Posta Victor, Réthy Zsazsa, Szentirmai Zsolt, Veress Mónika

További magyar hangok: Bajza Viktória, Bálint Adrienn, Bartók László, Bolla Róbert, Gardi Tamás, Hegedüs Miklós, Iszak Dorottya, Juhász Zoltán, Kisfalusi Lehel, Márta Éva, Németh Attila, Orbán Gábor, Papucsek Vilmos, Réti Szilvia, Rigler Renáta, Sági Tímea, Sörös Miklós, Szrna Krisztián, Udvarias Katalin, Zsemlye Balázs

Bemondó: Schmidt Andrea
Magyar szöveg: Imri László
Dalszöveg és hangmérnök: Weichinger Kálmán
Vágó: Házi Sándor
Gyártásvezető: Derzsi-Kovács Éva
Zenei rendező: Weichinger Kálmán
Szinkronrendező: Dezsőffy-Rajz Katalin
Produkciós vezető: Orosz Katalin

A szinkront az Iyuno-SDI készítette.

A szellem és Molly McGee premier epizódjai hétköznap 16:30-kor látható a Disney Csatornán.