MENTRUM
Szinkron
Ifjúsági

A Dronix csapat magyar hangjai

A Minimax képernyőjére új, fiataloknak szánt akciósorozat érkezik, melyhez kiemelkedő szinkron is készült.

Kövesd nyomon három drón imádó fiatal pezsgő kalandjait, miközben szemtanúja lehetsz egy fantasztikus csapat születésének! Buck, Tom és Vicky tehetségüket kiaknázva olyan drónt készítenek közösen, amely nem hasonlít semmi másra. Ez a DroniX. Ezzel pedig egymás ellen versenyeznek, szórakoznak, ám irigylőik is akadnak, akik gonosz terveikhez szeretnék felhasználni a DroniX drónjait.

Ez a sorozat tipikusan az a széria, amely a Megamax kínálatát tökéletesen kiegészítené, ha még ma is működne a csatorna. Cserébe viszont a Minimax menetrendjét erősíti, amelyben elég kiemelt időpontot sikerült megkaparintania. És hát a magyar változat szereplői is olyan színészek, akiket már rengetegszer hallhattunk, illetve szeretünk is. Ezért sem kezdjük el őket felsorolni, arra ott van az alábbi lista, elég bőre sikereddett, amit ezúton is köszönünk a Minimaxnak, hogy a rendelkezésünkre bocsájtottak. Helyette említsük meg a sorozat szövegíróját. Pipó László írta a szöveget, akit legtöbbször a mikrofonok előtt hallhattunk, de időnként úgy tűnik szövegírással is foglalkozik. Jelenleg az ISzDb is csak három filmet jegyez a neve alatt, ahol ő írta volna a szöveget. Mindezt elég rég, 2005-09 között. 

A szinkronrendező személye legalább ugyanilyen érdekes eset. A Dronix csapat rendezését az a Joó Gábor vitte végig, akit számtalan műsorban hallhattunk már, mint szinkronszínész. Illetve jelenleg még a Comedy Central Family csatornahangjaként is hallhatjuk minden nap. A rendezést sem ezzel a műsorral kezdi, ám csak az ISzDb-re hivatkozva eddig egyetlen sorozatot vitt még 2018-ban. Úgy tűnik egyelőre, hogy egy érdekes hobbit találhatott magának szabadidejére.

Buck - Penke Bence
Vicky - Czető Zsanett
Tom - Timon Barnabás
Dexter - Kautzky Armand
Riley - Czvetkó Sándor
Ms. Qadesh - Nádasi Veronika
Damon - Hamvas Dániel
Brendo - Csifó Dorina
Meldor - Renácz Zoltán
Elsie - Ágoston Katalin
Miss X - Roatis Andrea
Akashi - Törköly Levente
Fogey - Koncz István
Benicio - Csuha Lajos
Francesca - Kardos Eszter
Vijay - Czető Roland
Kevin - Czető Ádám
Arsinoe - Lamboni Anna
Troy - Szalay Csongor
Rohan - Joó Gábor
Sonia - Molnár Ilona
Ernesto - Gacsal Ádám
Frankie - Illésy Éva
Piotr - Ungvári Gergely
Clea - Nádorfi Krisztina
Charles - Kárpáti Levente
Mum - Hirling Judit
Marmitor - Szokol Péter

További magyar hangok: Király Adrián, Tarr Judit, Petridisz Hrisztosz, Turóczi Izabell

Magyar szöveg: Pipó László
Hangmérnök és vágó: Patkovics Péter
Gyártásvezető: Farkas Márta
Szinkronrendező: Joó Gábor
Produkciós vezető: Witzenleiter Kitti

A szinkront a Minimax megbízásából a Direct Dub Studios készítette.

A Dronix csapat július 1-jétől minden nap 19:30-kor látható a Minimax műsorán.