MENTRUM
Szinkron
Ifjúsági

Az Elliott, a földlakó magyar hangjai

A Gumball alkotóitól érkezik az új sorozat, amiben egy újabb legjobb barát párost ismerhetünk meg, akik a Föld helyett az űr egy távoli pontján mélyítik el barátságukat.

Amikor Elliott és Frankie egy különös, nem evilági követ vizsgál, hirtelen átrepülnek a világegyetem egy másik részébe, a Centriumba, ahol csodás űrlények sorával és a galaxis rejtett zugaival ismerkednek meg. Vannak ott rendbontó robotok, szavakat böfögő békák, tanárrá változott kényúr, jövőbelátó küklopsz, háromfejű lények (akik semmiben nem értenek egyet), alakváltók, klónok és még sok minden más is. Miközben próbálnak rájönni, ki vitte őket oda és miért, új otthont építenek maguknak, és új barátokat szereznek, köztük Mót, az őskori dinót a Földről.

A pazartól talán messze áll, viszont mégis különleges szereposztást kapott a sorozat. Az első négy rész után láthatjuk, hogy még a kisebb szerepekre is elismert neveket sikerült választani. A főszereplők is ismerősek lehetnek. Molnár Olivér nem ma kezdte a pályafutását, viszont mintha egyre többször kapna főbb szerepet, mintsem epizódszerepeket. Sándor Barna még mindig sokat foglalkoztatott ifjú, míg Kelemen Kata pedig egy üde színfolt a sorozat fő szereposztásában.

Elliott - Molnár Olivér
Mo - Sándor Barnabás
Frankie - Kelemen Kata
Nara - Ruszkai Szonja
P45 - Simon Kornél / Szabó Andor
Marton - Sándor Barnabás
Űrkas igazgató - Papucsek Sarolta
Lord Kőszív, a rettenetes - Bognár Tamás
Kane - Schneider Zoltán
boltos néni - Halász Aranka
Doug - Kossuth Gábor
szállítógömb - Laudon Andrea
ügynök, Pszt-alak - Varga Rókus
Melvis - Fesztbaum Béla
105E - Maszlag Bálint
Bill - Berecz Kristóf Uwe
Mrs. Argolis - Sánta Annamária, Solecki Janka

További magyar hangok: Kisfalusi Lehel, Szokol Péter, Solecki Janka, Czető Ádám, Kapácsy Miklós, Papucsek Vilmos, Faragó András, Seder Gábor, Orosz Gergő,

Főcím: Korbuly Péter
Magyar szöveg: Horváth Anikó
Szinkronrendező: Földi Levente

A szinkront az SDI Media Hungary készítette.

Az Elliott, a földlakó hétköznap 14:55-kor kerül adásba a Cartoon Network-ön.