Idén tavasszal új hercegnővel gyarapodik a Disney hercegnői sora, igaz nem a megszokott fajtából. Bemutatjuk a Raya és az utolsó sárkány második előzetesét.
Októberben debütált a Raya és az utolsó sárkány első előzetese, mely már akkor is elképesztőnek ígérkezett, ám a nemrég bemutatott második előzetes sikeresen tett rá egy újabb lapáttal. A nyitó jelenetben már a jövőben járunk, láthatjuk a felnőtt Rayat, amint egy babának próbál segíteni, mikor kiderül, hogy a kicsi nem is olyan elveszett.
A film elkalauzol minket Kumandra fantasztikus világába, ahol emberek és sárkányok sokáig harmóniában éltek együtt. Ám egy gonosz fenyegetés miatt a sárkányok feláldozták magukat, hogy az emberek tovább élhessenek. Most, 500 évvel később egy magányos harcosnak, Raya-nak kell felkutatnia a legendás utolsó sárkányt, hogy békét hozzon a megtört és törzsekre bomlott emberiségre.
Don Hall és Carlos López Estrada végezték a rendezői feladatokat, Paul Briggs és John Ripa pedig a társaik voltak ebben a feladatban. Qui Nguyen és Adele Lim az írói a filmnek.
A Raya és az utolsó sárkány amerikai és hazai bemutatója is március 5-ére van tervezve. Amerikában a mozik mellett a Disney+ kínálatában is külön kikölcsönözhető lesz a film a járványhelyzetre való tekintettel.