MENTRUM
Mozi

Tomb Raidert megszégyenítő ez a lány – előzetesen a Raya és az utolsó sárkány

A Disney bemutatta az első előzetesét az egyik következő animációs filmjüknek, a Raya és az utolsó sárkány címűnek. Érkezik az animációs Tomb Raider?

A Walt Disney Animation Studios következő filmje első ránézésre talán jobban eltér a megszokott Disney-sémától, akciódúsabb a hangvétel és a hercegnős vonal sincs úgy kiemelve, ha nem számítjuk, hogy a főszereplő ezúttal is egy csaj. A lenti előzetes már az első másodpercekben megmutatja kalandosabb énjét, amikor is Lara Croftot is megszégyenítő hozzáértéssel, technikával tör be egy ősi templomba, hogy megtalálja az utolsó sárkányt.

Ez egyértelműen nem sikerül neki, hiszen az előzetes végére kiderül, hogy Raya időközben felnőtt, ahogyan a kis segítője, TukTuk is. Megtudjuk, hogy egész eddigi életében arra edzett, hogy megtalálja a világ utolsó sárkányát, mivel csak ő képes egyesíteni az ismeretlen oknál szétszakadt nemzeteket.

A film különleges helyzetben van, ugyanis Don Hall, Carlos López Estrada, Paul Briggs és John Ripa mind rendezői a filmnek. El sem tudjuk képzelni, milyen problémák árán sikerült összehozni a kész filmet.

Frissítés! Megérkezett a magyar szinkronos előzetes:







A Raya és az utolsó sárkány premierje eredetileg idén novemberre volt időzítve, ám a kialakult járványhelyzet miatt a Disney perpillanat 2021 március 12-én (nálunk 11-én) tervezi a bemutatót.