A Cartoon Network decemberi újdonságai

A Cartoon Network decemberi újdonságai

Erős évzárásra készül a Cartoon Network. Nézzük is a decemberi kínálatot.

Decemberre is jutnak változatos premierek és a csatornánál már hagyományosnak számító maratonokból is jut egynéhány. Erre a hónapra jellemző lesz, hogy darálásba kezd a CN, vagyis bizonyos premierek hétvégén is jelentkezni fognak. Ilyen lesz a Mikulás után rajtoló Bakugan 2. évad, ami Páncélos szövetségként keresendő a műsorfüzetekben. Tehát a rajongók a 7-étől induló új részeket szombat és vasárnap is figyelhetik. Megjegyzendő, hogy az 1. évad be sem fejeződött a csatornán, 15 epizód adásba sem került, úgy indítják el a folytatást. Aki kíváncsi a kimaradt történetszálra, a Netflixen elérhető magyar szinkronnal a teljes első évad.

Két nappal korábban egy másik sorozat is folytatódik. 5-étől a Power Players maradék epizódja is bemutatásra kerül, és az előbbihez hasonlóan napi vetítésben részesül.

December egyértelmű kiemelt premierje a veteránnak számító Kalandra fel! új évadának bemutatója, mely négy különkiadásból fog állni. Ebből az első, mely már kint is bemutatásra került, érkezik hozzánk Mikulás alkalmából. A különkiadás premierjéről lemaradók aznap délután még bepótolhatják az epizódot.

Az újdonságok sora itt még nem ér véget. Véget ér a DC Super Hero Girls  1. évada is, a maradék 12 epizód 6 nap leforgása alatt kerül adásba. Folytatódik a november végén rajtoló Villámmacskák akcióban 1. évada és a Vadócok rajongói is új történeteket élvezhetnek a legutóbb áprilisban jelentkező premier részek után.

Ahogyan említettük már, maratonok decemberre is jutnak. Idén "elmarad" a karácsony a Cartoon Networknél, helyette egész hetes, éjjel-nappal vetített Gumball csodálatos világa maratonnal készül, hasonlóra, mint amit szeptemberben tűzött műsorra a csatorna. És természetesen ez a téli szünet sem műlhat el Téli maratonok után.

Bakugan: Páncélos szövetség (Bakugan: Armored Alliance)- új évad

2020-12-07 20:30 2x01 The Mysterious Boy /  A New Power - évadnyitó
2020-12-08 20:30 2x02 Baku-Gear / Bakugan Rock!
2020-12-09 20:30 2x03 Brawler Headhunting / Lightning's Entrance Exam
2020-12-10 20:30 2x04 Trouble Busters! / French Fry Wars
2020-12-11 20:30 2x05 The Phantom Thief Comes to Call / Phantom Thief Ajit
2020-12-12 20:30 2x06 The Lady and the Queen / The AB's Silver Screen Debut
2020-12-13 20:30 2x07 Nice to Meet You, Bakugan! / Magnus
2020-12-14 20:30 2x08 The Bakugan Battle League / The Ancient Elder
2020-12-15 20:30 2x09 Bakugan Wynton / The Boy From Brazil
2020-12-16 20:30 2x10 Haunted House / Two of a Kind
2020-12-17 20:30 2x11 Magnus P.I., Part 1 / Magnus P.I., Part 2
2020-12-18 20:30 2x12 Awesome Brawlers Training Camp, Part 1 / Awesome Brawlers Training Camp, Part 2
2020-12-19 20:30 2x13 The Bakugan Battle League Begins / Riot vs. Ajit

DC Super Hero Girls

2020-12-14 14:55 1x39/40 #MiniTitánok / #Pingv-in-trika (#TweenTitans / #EmperorPenguin)
2020-12-15 14:55 1x38/37 #KínosKullancs / #UtálomARémálmom (#AllAboutZee / #LivingTheNightmare)
2020-12-16 14:55 1x45/46 #VandálVendég / #BonyolultBarátok (#HousePest / #ItsComplicated)
2020-12-17 14:55 1x51-52 #FinomFruskaAFesztiválon, 1. rész / #FinomFruskaAFesztiválon, 2. rész (#FreshPrincessOfRenFaire Part 1 / #FreshPrincessOfRenFaire Part 2)
2020-12-18 14:55 1x41/47 #EgetverőHírverő / #SzeleburdiSzárnysegéd (#BreakingNews / #TheBirdAndTheBee)
2020-12-19 14:55 1x50/48 #SikítóFrász / #ÍgyNeveldASzárnyasodat! (#SchoolGhoul / #FantasticBeastsAndHowToMindThem)

Kalandra fel! Távoli világok - új évad

2020-12-05 10:25 11x01 BMO

Power Players

2020-12-05 13:10 1x27/45 Bowling-balhé / Égi háború (Bowling for Ballers /  To Tame the Perilous Skies!)
2020-12-06 13:10 1x13/14 Homokcsapda / Kidobós (Sand Trap / Dodge City)
2020-12-07 13:10 1x39/15 A győztes mindent visz / A legjobb csapat (Winner Takes All / The Best Team)
2020-12-08 13:10 1x29/36 Lopakodó / Démonkölyök (Joke's on You Bro! / Bringing Up Baby)
2020-12-09 13:10 1x50/33 Játéktolvaj / Trójai mackó (Spies Like Us / The Trojan Bear)
2020-12-10 13:10 1x35/40 Bulira fel / Készülj a legrosszabbra (Party On / Prepare for the Worst)
2020-12-11 13:10 1x25/18 Az új vezér / Cicafalka (Friend Wars / The Scratch Pack)
2020-12-12 13:10 1x28/31 Dzsungel a nappaliban / Eljő a jeges (Countdown / Freeze!)
2020-12-13 13:10 1x41/09 Rend a lelke / Ijesztgetősdi (Stuck on You / All Trick No Treat)
2020-12-14 13:10 1x? /42 Nem vagyunk robotok / Vonzó ellentétek (Just Like Robots / Opposites Attract)
2020-12-15 13:10 1x43/44  A falban rejlő dolog / Galád-csapda (The Thing in the Wall / Madtrap)
2020-12-16 13:10 1x46/47 Kerettörténet / Fog-lovagok (Four Color Fallout / Grin and Bear It)
2020-12-17 13:10 1x48/51 Őrült beszéd / A Thermometron visszatér (Green with Envy / Return of Thermometron 9000)
2020-12-18 13:10 1x49 Hajrá, rosszfiúk! (Bring on the Bad Guys)

Vadócok

2020-12-07 17:00 2x22-23 ? / A kartonember (Tea Timer's Ball / The Cardboard Identity)
2020-12-08 17:00 2x24/17 Régi korok gyermekei / Szellem a babaházban (Ancients of the Creek / The Haunted Dollhouse)
2020-12-09 17:00 2x25-26 Mortimer, a megmentő / Titok az üvegben (Mortimor to the Rescue / Secret in a Bottle)
2020-12-10 17:00 2x18 (Craig and the Kid's Table)
2020-12-11 17:00 2x27-28 Egy kereskedő napja / ? (Trading Day / Crisis at Elder Rock )
2020-12-14 17:00 2x29-30 Ki méltó a kardra? / Így kezdődött (Kelsey the Worthy / The End Was Here)
2020-12-15 17:00 2x32/34 Kutyát akarok! / Menyétvadászat (The Children of the Dog / Ferret Quest)
2020-12-16 17:00 2x35-36 Az átjáróban / Az időkapszula (Into the Overpast / The Time Capsule)
2020-12-17 17:00 2x37-38 A zúgón túl / Megbabonázva (Beyond the Rapids / The Jinxening)
2020-12-18 17:00 2x31 Kulcs az erdőben (In the Key of The Creek)

Villámmacskák akcióban

2020-12-01 15:50 1x31-32 Corporate Buyout /  Hachiman
2020-12-02 15:50 1x29-30 Mandora's Law / Thunder Road
2020-12-03 15:50 1x33-34 Schnorp / Berb-cules
2020-12-04 15:50 1x36-37 Pumm-Ra / King of the Machines
2020-12-07 15:50 1x38-39 Sword Heist / Claudus
2020-12-08 15:50 1x40/42 Telethon / Mall-Ra
2020-12-09 15:50 1x43-44 Eclipsor / Wizz-Ra
2020-12-10 15:50 1x45-46 ThunderDogs / Mini Mongor
2020-12-11 15:50 1x47-48 Swampy Johnny / Tygra's Garden
2020-12-14 15:50 1x49/50 The Space Beam / Tears for Plun-Darr
2020-12-15 15:50 1x51-52 Killing Time / Grune
2020-12-16 15:50 1x41/35 The First Thunds-giving / Mandora Saves Christmas

Maratonok decemberben:

2020-12-21 06:00 - 2020-12-28 06:00 Gumball-hét
2020-12-12/13//19/20/28/29/30/31 10:25-13:10 Téli maratonok