MENTRUM
Ifjúsági
Újdonságok

A Nick Jr. szeptemberi újdonságai

Csapjunk bele az őszi kínálatba és folytassuk a sort a Nick Jr. szeptemberi kínálatával.

Ahogyan azt már múlt hónapban elhintettük, szeptemberben úgy indul A mancs őrjárat 7. évada, hogy még a 6. sem fejeződik be. Mindez egy több hetes maraton keretében, amiben különböző tematikák szerint küldenek adásba válogatott epizódokat, amiket a premier epizódok vezetnek fel. Folytatódik - immár csatornapremierként - a Bubi guppik 5. évada, mely alig pár nappal a Nickelodeonos bemutató után kerül sugárzásra. A Nick Jr. szerencsére előkelőbb időpontban vetíti a részeket, így a rajongóknak érdemes lesz ide kapcsolni, mintsem reggel 5 óra előtt kelni.

Két további sorozat folytatása várható még. Sajnos mindkettő az utolsó részeivel fog jelentkezni, ugyanis a Nickelodeon kaszálta őket, hogy az újabb sorozatokra tudjon koncentrálni. Érkezik a Rusty rendbehozza 3. évadának második fele, az epizódok pedig a hét mindennapján láthatóak lesznek, viszont a hétvégi időpontokra külön kell figyelni, akkor ugyanis a kezdés változni fog. Az augusztusi felvezetés után szeptemberben jön a Szuper szárny második évadának hátralevő részei. Itt is hasonló a helyzet, a premierek mindennap érkeznek, változó hétvégi időpontokkal. És most lássuk a kínálatot:

A mancs őrjárat - új évad

2020-09-05 12:15 Ready, Race, Rescue - új különkiadás, csatornapremier
2020-09-12 12:15 7x01 Mighty Pups Charged Up: Pups Stop a Humdinger Horde / Mighty Pups Charged Up: Pups Save a Mighty Lighthouse - évadnyitó
2020-09-19 12:15 7x06 Dino Rescue: Pups and the Lost Dino Eggs
2020-09-26 13:10 7x07 Dino Rescue: Pups Save a Pterodactyl / Dino Rescue: Pups and the Big Rumble

Bubi guppik

2020-09-21 12:45 5x06 Zúzás (Rockin' Out!)
2020-09-21 13:15 5x08 Bundás mese (A Furry Tale!)
2020-09-22 12:45 5x10 Sárkányok és rózsák (Dragons N' Roses!)
2020-09-23 12:45 5x07 Buborékba zárt szellem (Genie in a Bubble!)
2020-09-24 12:45 5x13 Elrontott moziest (Too Bright for Movie Night!)
2020-09-25 12:45 5x12 Hegyi mentők bevetésen (Snow Squad to the Rescue!)
2020-09-26 12:45 5x11 Nindzsa évszak (Ninja Season!)
2020-09-27 12:45 5x09 Szuperbaba (Super Baby!)

Rusty rendbehozza

2020-09-07 15:30 3x13 A sztegoszaurusz (Rusty's Stego-Bot)
2020-09-08 15:30 3x15 A Franken szörnyautó / Kisállatmegőrzés (Rusty's Franken Monster Truck / Rusty Adventures in Blobbo Sitting)
2020-09-09 15:30 3x16 A raptor-fogócska / Havas nap a Dinó-szigeten (Rusty's Raptor Crossing / Rusty's Dinosaur Snow Day)
2020-09-10 15:30 3x17 Ralph hajókalandja / A békanap (Rusty's Floating Adventure / Rusty's Hoppy Day)
2020-09-11 15:30 3x18 A bosszantó horkolás / Az elveszett gyémántok (Ozzy's Snooze Cruise / Rusty's Diamond Drama)
2020-09-12 15:40 3x19 Repülő kalózmajmok / Csomagszállítás (Rusty and the Flying Pirate Monkeys / Rusty's Delivery Day)
2020-09-13 15:40 3x20 Az alapítók napja / Giga Bájt (Rusty's Founders Day Frenzy / Rusty's Giga-Bytes)
2020-09-14 15:30 3x21 A triceratopsz bébi / Az elveszett medál (Rusty's Triceratops Trouble / Rusty's Pendant Problem)
2020-09-15 15:30 3x22 A baseballmasina / Az óriás játékok (Rusty's Baseball Bot / Rusty's Giant Toy Trouble)
2020-09-16 15:30 3x23 A Fritz-robi zűrzavar / Fagylaltkatasztrófa (Frankie's Fritz Bits / Rusty's Ice Cream Day Disaster)
2020-09-17 15:30 3x24 A zsiráfok nyomában / Mókusfutam (Rusty's Giraffe Journey / Rusty's Construction Chaos)
2020-09-18 15:30 3x25 A nagy lávakatasztrófa  / Anyai ölelés (Whole Lava Trouble / Rusty's Missing Mom Adventure)
2020-09-19 15:30 3x26 Dinoszaurusz Invázió (Rusty vs. The Dino Invasion) - sorozatzáró

Szuper szárny

2020-09-14 16:30 2x08 A Fürge család ász pilótája / Timmy kalózkalandja (Swift's Family Flying Ace / Timmy's Pirate Adventure)
2020-09-15 16:30 2x09 Nagy Örvény vízimentői / Túlélő Medve kalandtúrája (Big Swirl Beach Watch / Survivor Bear's Adventure Tour)
2020-09-16 16:30 2x14 Arrrgh, a plüssöm! / Earl, a kütyü mókus (Arrgh Me Snugglies / Earl the Gadget Squirrel)
2020-09-17 16:30 2x15 Sasszem felügyelő visszatér / A nagy Citrombár rablás (Inspector Eagle Eye Returns / Lemon Shack Hijack)
2020-09-18 16:30 2x16 Csobbanás Kanyontúra / Nagy Örvény 500 (Ker-Splash Canyon Tour / Big Swirl 500)
2020-09-19 16:20 2x17 A nagy áramszünet / Brenda ajándéka (Big Swirl Blackout / Brenda's Gift)
2020-09-20 16:20 2x13 Az elszabadult kabin / Hassel-röff úszólecke (Gone Gondola Gone / Hassllehawg Swim Lesson)
2020-09-21 16:30 2x10 Kalózöböl kísértése / Penny és Bea mentőcsapat (The Haunting of Pirate Cove / Penny and Bea Rescue Team)
2020-09-22 16:30 2x18 A hőlégballon verseny / A hínár finom (The Big Swirl Balloon Race / Kelp is on the Way)
2020-09-23 16:30 2x19 Csobb-anás kanyon megmentése (Top Wing Rescues Ker-Splash Canyon)
2020-09-24 16:30 2x20 Szörfi pilóta órákat vesz / A lila gyöngyök megmentése (Brody's Flying Lesson / Brody's Purple Pear Rescue)
2020-09-25 16:30 2x21 A kalóz-zóna / A dodók királya (Pirate Playzone / King of the Dodos)
2020-09-26 16:25 2x22 A vízesés ugrás / Az idegenvezetők (Waterfall Jump / Top Wing Tour Guides)
2020-09-27 16:20 2x23a Survivor Bear and the Secret of Ker-Splash Canyon
2020-09-28 16:30 2x23b Great Ker-Splash Race
2020-09-29 16:30 2x24a Earl's Nutty Invention
2020-09-30 16:30 2x24b Big Swirl Break-Up

Filmek, különkiadások szeptemberben:
- minden vasárnap 008:20-kor, ismétlés szombatonként 08:20-kor

Dóra és barátai: Sárkány az iskolában: 6-án
Shimmer és Shine, a dzsinn testvérek: Az első kívánság: 13-án
Dóra, a felfedező: Dóra Csodaországban: 20-án
Bubi guppik: Guppi stílus: 27-én