MENTRUM
Ifjúsági
Újdonságok

A Nick Jr. augusztusi újdonságai

Zajlik a felzárkózás a Nick Jr.-on is, a korábban elmaradt premierek augusztusban már érkeznek is továbbiak mellett.

Szó szerint rengeteg újdonság vár a kicsikre. Mielőtt elindulna az új iskolaszezon, a Nick Jr. gondoskodik arról, hogy az otthon töltött napok is új kalandokkal teljenek el. Több korábbi sorozat mellett egy új cím is befért az augusztusi kínálatba. Hónap közepén megérkezik Paddington vadiúj sorozata, mely a korábbi tervek szerint már májusban debütált volna a magyar képernyőkön. A sorozat igen nagy megtiszteletetésben részesül, hogy késő délutáni időpontban, esti meseként kerül bemutatásra. A felvezetést az Azúrkék nyomok és te szintén premier epizódjai szolgáltatják.

Augusztus további premiereket is tartogat. Hónap elején egy maraton keretében új Mancs őrjárat-epizód is érkezik, pár nappal később pedig újabb részek kerülnek bemutatásra. További jó hír a rajongóknak, hogy szeptemberben már a 7. évad is megérkezik a magyar nézők otthonaiba. A Bubi guppik 5. évada is folytatódik két rész erejéig, szeptemberben pedig jöhet a folytatás.

A Láng és a szuperverdák 5. évada egy premierhét keretein belül folytatódik, a Shimmer és Shine négy új része pedig egy délutáni maraton során kerül leadásra. Varázslatos kalandnak ígérkezik. végül pedig a Szuper szárny új része is bemutatkozik, hogy szeptemberben jöjjön a folytatás. Évadzáróhoz érkezik a Max és Ruby 7. évada, melyben a tesók tesókat kapnak. Megnézhetjük hogyan bírkóznak meg az új feladattal. A továbbiakban pedig az augusztusi premierlistát lehet megtekinteni.

Azúrkék nyomok és te

2020-08-24 19:15 1x09 Magenta szemüveget kap (Getting Glasses with Magenta)
2020-08-25 19:15 1x14 Azúr és a tudomány (Science with Blue)
2020-08-26 19:15 1x12 Mesedélután Azúrral (Story Time with Blue)
2020-08-27 19:15 1x17 Azúr és a buli (Bluestock)
2020-08-28 19:15 1x13 ? (The Thinking Squad)
2020-08-29 19:15 1x15 ? (Colors Everywhere with Blue)

A mancs őrjárat

2020-08-08 15:10 6x24 Mighty Pups, Charged Up: Pups Stop a Big Bad Bot / Mighty Pups, Charged Up: Mighty Pups Versus the Dome
2020-08-17 07:20 6x17 A mackók megmentése / A farm megmentése (Pups Save the Bears / Pups Save a Farmerless Farm)
2020-08-18 07:20 6x19 Pups Save the White Wolf / Pups Save a Wrong-Way Explorer
2020-08-19 07:20 6x20 Pups Save the Squirrels / Pups Save a Roo
2020-08-20 07:20 6x22a Pups Save a Humsquatch
2020-08-21 07:20 6x22b Pups Save a Flying Disc Fling

Bubi guppik

2020-08-07 12:45 5x04 A Jó, a Szomorú, és a Morcos (The Good, the Sad, and the Grumpy!)
2020-08-14 12:45 5x05 Óceán járőrök (Ocean Patrol!)

Láng és a szuperverdák

2020-08-10 17:40 5x06 Játékzűr (Toy Trouble!)
2020-08-11 17:40 5x10 A fagyis szuperverda (Ice Cream Monster Machine)
2020-08-12 17:40 5x09 A nagy űrverseny (The Great Space Race)
2020-08-13 17:40 5x07 Mélytengeri Grand Prix (Deep Sea Grand Prix)
2020-08-14 17:40 5x08 Az újrahasznosítás ereje (Recycling Power!)

Max és Ruby

2020-08-03 14:50 7x19 Az apák napja / Ruby hoki edzése (Max and Ruby's Father's Day / Ruby's Hockey Practice)
2020-08-04 14:50 7x20 Ruby jóga órája / Ruby kávézója (Ruby's Yoga Twist / Ruby's Café)
2020-08-05 14:50 7x21 Ruby tiszta városa / Max, a sárkányidomár (Ruby's Tidy Town / Max the Dragon Tamer)
2020-08-06 14:50 7x22 Ruby meglepetés teadélutánja  / Max éjszakai dübögése (Ruby's Tea Party Surprise / Max's Bump in the Night)
2020-08-07 14:50 7x23 Max és Ruby és az új baba (Max and Ruby and the New Baby)
2020-08-10 14:50 7x24 Max csapata / Szupermax segít (Max's Crew / Super Helpful Max)
2020-08-11 14:50 7x25a Az ikrek bábszínház (The Twin's Puppet Show)
2020-08-12 14:50 7x25b Max és Ruby cseréje (Max and Ruby's Switch)
2020-08-13 14:50 7x26a Tengeriszörny Max (Sea Monster Max)
2020-08-14 14:50 7x26b Max első jelvénye (Max's Bunny Scout Badge) - évadzáró

Paddington kalandjai (The Adventures of Paddington) - új sorozat

2020-08-17 19:40 1x01 Paddington Finds a Pigeon / Paddington and the Chores List - évadnyitó
2020-08-18 19:40 1x04 Paddington Makes Pancakes / Paddington Plays Football
2020-08-19 19:40 1x03 Paddington And The Magic Trick / Paddington And Poor Mr Curry
2020-08-20 19:40 1x05 Paddington and the Treehouse / Paddington and the Monster Hunt
2020-08-21 19:40 1x06 Paddington and the Painting / Paddington Finds Buried Treasure
2020-08-24 19:40 1x02 Paddington Finds a Hobby / Paddington and the Stamp
2020-08-25 19:40 1x07 Paddington And The Wardrobe / Paddington And Homework
2020-08-26 19:40 1x09 Paddington and the Party / Paddington and the Violin
2020-08-27 19:40 1x08 Paddington And The Scrapbook / Paddington Digs a Tunnel to Peru
2020-08-28 19:40 1x10 Paddington And The Meteor Shower / Paddington And The Talent Show

Shimmer és Shine, a dzsinn testvérek

2020-08-15 15:10 4x19 Zaramély Ócénia (Journey to Zahramay Oceana)
2020-08-15 15:40 4x20 A víziboszi  / A medúzák tánca (The Sea Enchantress / The Dance of the Jellyfish)
2020-08-15 16:00 4x22 Zeashell Surprise / The Zahramay Zuffer-Puff
2020-08-15 16:30 4x25 Zeacorn Cove / Lights of Oceanea

Szuper szárny

2020-08-02 15:10 2x11 Szuper Szárny szintet lép (Top Wing Levels Up)

Maratonok augusztusban:

2020-08-02 15:10-18:20 Szuper szárny
2020-08-08 15:10-18:20 A mancs őrjárat
2020-08-09 15:10-18:20 A mancs őrjárat
2020-08-15 15:10-17:00 Shimmer és Shine, a dzsinn testvérek premierek
2020-08-16 15:10-17:00 Shimmer és Shine, a dzsinn testvérek

Filmek, különkiadások augusztusban:
- minden vasárnap 08:15-kor, ismétlés szombaton 08:15-kor

Shimmer és Shine, a dzsinn testvérek: Az első kívánság: 2-án
Dóra és barátai: A kutyahercegnő megmentése: 9-én
Bubi guppik: A kutyus és a gyűrű: 16-én
Dóra, a felfedező: Dóra táncos mentése: 23-án
Láng és a szuperverdák: Verseny a világ tetejére: 30-án