MENTRUM
Ifjúsági

Animációs filmek, melyeket 2020-ban várunk

Összeszedtük azokat az animációs filmeket, melyeket idén várunk a mozikba.

Jogos lehet a felvetés, hogy az alábbi lista szinte az összes idei bemutatót tartalmazza a nagy stúdióktól, de mit tegyünk, ha mindegyik ígéretesnek tűnik. Lesz itt vadiúj ötlet (Előre, Lelki ismeretek), folytatás (Trollok a világ körül, SpongyaBob: Spongya szökésben stb.) és különc nemzetközi film (Dreambuilders), de mind a maga nemében olyan film, amelyek szinte biztos sikert aratnak, hol kritikusit, hol nézőit, és ritkább esetben mindkét kategóriában. Kíváncsian várjuk a bemutatókat, addig viszont nézzétek át az alábbi listát, majd mondjátok el nekünk, ti melyik alkotásokat várjátok leginkább.

Előre

Fantasy világ, elfek, trollok, Disney-Pixar. A kulcsszavak, melyek alapból eladják már a filmet. Ha az előzetes nem lett volna elég meggyőző. A történet szerint a két testvérpár egy varázsbot segítségével vissza tudják hozni rég meghalt apjukat, de a bot végén levő varázskő eltörik, így a fiúknak csak félig sikerül a mutatvány. Elindulnak ők, kettő és felen, hogy találjanak még egy kis varázslatot, hogy egy kicsit még együtt lehessenek az apjukkal. Kalandos történetnek ígérkezik a Dan Scanlon (Szörny Egyetem) rendezésében készült film. Hazai bemutató: március 5.

Trollok a világ körül
Pipacs és Ágas visszatérnek egy újabb színes, zenés sztori kapcsán, melynek alapján már láthattuk 2016-ban a DreamWorks-nek köszönhetően. Kiderül, hogy több zenei stílus létezik a világban, és ezek közül a rock földjéről Barb királynő és apja el akar pusztítani minden stílust, ezzel a rockot megtéve egyedüli stílussá. Pipacsék megpróbálják összehozni az amúgyis széthúzó stílusokat, hogy megállíthassák Barbékat. Hazai bemutató: április 2.

Dreambuilders

Ezt a dán animációs sztorit maga a Disney is megirigyelhetné. A 14 éves Minna egy nap találkozik az álomépítőkkel, majd rájön, hogy a gonosz mostohanővérét meg tudja változtatni az álmain keresztül. Ám ez a módosítgatás következményekkel jár, mely Jenny-t is veszélybe sodorja, így indulhat a kaland az álomvilágban és a valóságban is. Hazai bemutató: április 30.

Scooby!

Hosszú évek kihagyása után a Rejtély Rt. újra visszatér a mozikba, ám ezúttal animációs filmként. A csapat filmje CGI-ként valósul meg, mely visszaemlékezéseket is tartalmaz majd a csapat megalakulásáról, illetve a Hanna-Barbera univerzum ismerős arcai is feltűnnek, úgy mint Gézengúz Guszti, Barlangi kapitány vagy Kék Sólyom. Hazai bemutató: május 14.

SpongyaBob: Spongya szökésben

A harmadik mozifilmes kalandban SpongyaBob házicsigája, Csigusz eltűnik. Így ő és Patrik elindulnak megkeresni őt. Útjuk során eljutnak Atlantiszba is, ahol számos kaland vár rájuk. De a végén újra a barátság erejét kell felhasználniuk, hogy küldetésük sikeres legyen. Hazai bemutató: június 11.

Lelki ismeretek

A Disney-Pixar következő idei filme az Előre után, mely nem az előbb említett cím kalandosabb vonásait használja fel újra, hanem sokkal érzelmesebbnek ígérkezik. Az Agymanók után újabb sikergyanús film a stúdiótól. Ebben az alkotásban egy zenetanár lelke és teste különválik. Nincs kimondva, de egy nagyobb trauma vagy kóma játszhat közre ebben. A lelke eme elválás miatt egy különös utazáson vesz részt, aminek célja a visszatalálás a zenéhez és a testéhez. Hazai bemutató: június 18.

Minyonok: Gru színre lép

Az Illumination Gru-spinoffjának, a Minyonoknak a folytatása. Eddig a filmről semmilyen anyag nem érkezett, a történetről is csak pletykák, infomorzsák vannak. Eszerint a minyonok és az ifjú Gru első találkozását ismerhetjük meg. Hazai bemutató: július 2.

Bob burgerfalodája: A film
A sztori nem ismert, de azt biztosra vehetjük, hogy a népszerű animációs sorozat szereplői mind visszaköszönnek a mozik vásznain is. Hazai bemutató: július 16. 

Raya és az utolsó sárkány

A Disney 59. animációs filmje, melyben egy rettenthetetlen harcos elindul megkeresni az utolsó sárkányt. Hazai bemutató: november 26.

Clifford, a nagy piros kutya
Az ismert animációs sorozat mozifilmes újragondolása. Hazai bemutató: december 3.

Croodék 2.

A DreamWorks őskori famíliája visszatér év végén. A filmben összetűzésbe kerülnek egy rivális családdal, akik fejlettebbnek tűnnek a címbeli hősöknél. Hazai bemutató: december 24.