
Az év végén két nagyágyú is letarolni készül a mozivásznakat. Ezek egyike a Bosszúállók újabb része, a Doctor Doom ébredése, ami máris megnézhettek magyar szinkronnal.
A Bosszúállók: Doctor Doom ébredése (Avengers: Doomsday) című filmben három különböző univerzum hősei kerülnek halálos ütközőpályára. Egyesülniük kell, hogy megállítsák a valóságot pusztító, új ellenséget: a multiverzumot leigázó Doctor Doomot.
A film főgonosza tehát az úgymond újonc Doctor Doom lesz, akit Robert Downey Jr. kelt életre. Azt még mindig nagy titokban tartja a Disney is, hogy egy színész, de nem akármilyen színész, hanem az MCU meghatározó arca hogyan játszhat el egy másik, szintén meghatározó karaktert, de a filmsorozat nézői biztosan számítanak valami multiverzumos válaszra, ha már a mostani fejezet és a film fő témája is a multiverzum körül forog majd.
Minderről pedig azért írtunk, mert a karakter rögtön az előzetes első másodperceiben megszólal, de nem a Robert Downey Jr.-ral összeszokott Fekete Ernő hangján szólal meg, hanem Pataki Ferencén. Hogy ez mennyire szándékos, egyelőre még kérdéses, hiszen ezen a ponton időpont egyeztetés is állhat a háttérben, de az sem kizárt, hogy a két karakter elkülönítését kérte maga a Disney is és a stúdió is jobbnak látta ezt a verziót.
A másik hang, amit ki kell emelni az előzetesből az maga Nagy Erviné a villámlás isteneként, azaz Thorként. Mint tudjuk, Nagy Ervin egy ideje már politikusi karrierjét egyengeti kultúráért felelős államtitkárként, emiatt pedig már korábban lenyilatkozta, hogy a színészettől és a szinkronizálástól is távol marad, amíg ezen a pályán dolgozik. Azt is elmondta, hogy a színházban az elvállalt szerepeit végigviszi, a szinkronban pedig hasonlóan tesz. Korábban a Bosszúállókról nem nyilatkozott egyértelműen, amit viszont biztosan kijelentett, hogy a Lupin új évadában is őt lehet majd hallani a címszereplőként. Ezért tehát meglepő lehet, hogy a Marvelt nem engedte el, talán korábbi nyilatkozatakor még nem is volt leszerződve a filmre, de annyira hozzánőtt a szerep az évek során, hogy nem szerette volna elengedni. Talán erre is kapunk magyarázatot valamikor.
Végül pedig Zámbori Soma is megszólal egy "Helló" erejéig.
A Bosszúállók: Doctor Doom ébredése december 18-án érkezik a magyar mozikba.