
Úgy tűnik él a projekt, amiről már régóta nem hallani semmilyen információt. Most viszont több fontos infó is érkezett az animéről.
2024-es bejelentése óta annyit tudunk az első Scooby-Doo-animéről, hogy lesz. A mikor, a sztori az eddig is homályos volt, de mostmár tisztázódni látszódna ka dolgok. Sőt, az is kiderült, hogy a korábbi címet is elhagyják és megváltoztatják. Az eddig Go-Go Mystery Machine címen futó projekt mostantól hivatalosan Yokoso Scooby-Doo! címen keresendő. A sorozat középpontjában Bozont és Scooby-Doo lesz.
Erről szól a sorozat
Miközben Scooby-Doo és Bozont Japánba látogatnak egy igazi gasztronómiai kalandra, véletlenül több száz mitikus szörnyet szabadítanak el, amelyek országszerte bajt kavarnak. Scooby nagybátyja, Daisuke-Doo, új barátaik, a varázslólány Yume és a kütyüzseni Takumi segítségével a banda egy vadonatúj rejtélyre indul, amely tele van szörnyüldözésekkel és vicces káosszal.
Mit mondanak a vezetők?
Sam Register, a Warner Bros. Animation, a Cartoon Network Studios és a Hanna-Barbera Studios Europe elnöke kijelentette: "Izgatottan várjuk, hogy együttműködhessünk ebben az új fejezetben, miközben a Scooby-Doo franchise első eredeti anime sorozatával előremozdítjuk a jövőt. Az OLM hihetetlen művészeivel együtt új rejtélyeket, jellegzetes csínytevéseket és természetesen rengeteg Scooby Snacket leplezünk le, mindezt az anime dinamikus művészetén keresztül keltve életre." Az OLM neve szinte garancia a sikerre, ugyanis olyan címeket köszönhetünk nekik többekközt, mint a Pokémon, az Inazuma Eleven vagy a Beyblade Burst.
A Yokoso Scooby-Doo! 2027-re van tervezve és ezzel a bejelentéssel együtt kiderült, hogy az ingyenes Tubi platformjára fog érkezni. A legfrissebb generációból ez már a sokadik ilyen együttműködés, amikor a WB/Cartoon Network sorozata más platformon köt ki. Persze ez csak Amerikára vonatkozik, nemzetközileg a Cartoon Networkön és az HBO Maxon lesz látható. Egyébként tavaly volt az első ilyen kollaboráció, akkor a Gumball varázslatosan furcsa világa debütált a Hulun, épp nemrég derült ki, hogy a Kalandra fel! Mellékküldetések is szintén a Hulura érkezik néhány hét múlva, a kettő közt pedig a Steven Universe spinoffját is berendelték, majd bejelentették, hogy a Prime Video fogja bemutatni a Steven Universe: Lars of the Stars című szériát.
Adam Lewinson, a Tubi tartalomigazgatója a következő szavakkal ünnepelte az új sorozat érkezését: "Azzal, hogy a Scooby-t és Bozontot egy merész, Japánban játszódó anime világba hozzuk, kapcsolatba lépünk a rajongói közösségekkel szerte a világon, és olyan szórakoztató, kaotikus rejtélyt kínálunk, amely generációkon átível. Ahogy bővítjük animációs kínálatunkat, pontosan ez a mi rajongóközpontú történetmesélési stílusunk: ismerős, meglepő és félreérthetetlenül Tubi."
Egyébként nem ez az első alkalom, amikor a Rejtély Rt. Japánba látogat: a 2009-es Scooby-Doo és a szamuráj kardja története ott játszódott. Viszont ez az első alkalom, hogy animeként lesznek ábrázolva.