
Májusban még lassabb tempóval készül a Nick Jr., de júniusban feljebb pörgetik a premierek számát.
Rögtön azzal indítanánk, hogy maga a csatorna is kiemeli, külön előzetest is fog kapni az, hogy egy évek óta műsorról levett sorozatot hoznak vissza, azaz újra bevezetik a csatorna nézőinek, akik már egy újabb generáció, így számukra újdonság is lehet akár a műsor. Ez a sorozat nem más, mint a Ben és Holly apró királysága. Aki nem ismerné, Ben és Holly apró királysága egy parányi országról szóló animációs sorozat. Koboldok, bogarak, tündérek és kis állatok laknak itt együtt. Ezen a rendkívüli helyen él Holly hercegnő és barátja Ben, a kobold is. Május 11-étől mindennap 09:30-kor, 16:00-kor és 02:10-kor lehet megtekinteni az első évadot. A visszatérés el lett halasztva júniusra.
A tényleges premierek közt tartjuk számon a május elején látható Rubble és a brigád 4. évados új részeit, ami az április végén indult premieradaghoz tartozik. Az epizódok továbbra is reggel kapnak premiert, de később a nap folyamán kapnak ismétléseket is.
Végül érkezik egy új évad is a Szarvas osztagból, abból a sorozatból, mlyből legutóbb 2024 áprilisában láthattunk új részeket, azaz nagyjából két évvel ezelőtt. A sorozat újfent 20 részes évaddal jelentkezik és ahogyan a csatorna az elmúlt három évadát osztotta, úgy tesz most is, vagyis két részletbe. Májusban az évad első 10 része kerül adásba.
A cikk végén pedig szereténk megemlíteni, hogy lesz még egy visszatérőnk. Tavaly nyáron mutatta be a Nick Jr. tévépremierként a Szimatolókat, mely a Netflixen is látható, ám viszonylag nagyon gyorsan lekapta a műsorról, így akkor a megvásárlása feleslegesnek tűnt. Május 18-ától visszahozzák, és hátha ezúttal több esélyt kap. 18-ától mindennap 14:40-kor másfél résszel lesz látható.
Rubble és a brigád
2026-05-04 06:45 4x05a A futószalagos étterem építése (The Crew Builds A Conveyor Belt Restaurant)
2026-05-05 06:45 4x05b A közösségi leves készítése (The Crew Cooks Up A Community Soup)
2026-05-06 06:45 4x06a A csillagvizsgáló javítása (The Crew Fixes The Observatory)
2026-05-07 06:45 4x06b A miáudvar építése (The Crew Builds A Meow Yard)
Szarvas osztag - új évad
2026-05-18 07:50 4x01 Ki a jégből 1. rész / Ki a jégből 2. rész (Out Of The Ice Part 1 & 2) - évadnyitó
2026-05-19 07:50 4x02 Bucik az űrben / Bűzfelhő (Buns In Space / Scratch And Sniff)
2026-05-20 07:50 4x03 Pingvin veszély / Javítóbőrze (Penguin Peril / Fix It Fair)
2026-05-21 07:50 4x04 Mesterbot / Egy cápa élete (Dojobot / A Shark's Life)
2026-05-22 07:50 4x05 Müty úr ereje / Bubik, bubik, nagy a baj (Strength Of Steel / Bubbles, Bubbles, Lots Of Trouble)
2026-05-25 07:50 4x06 Jégkása vihar / Müty cowboy (Slushy Storm / Cowboy Steel)
2026-05-26 07:50 4x07 A Jégmadár születése / Lufikavalkád (Rise Of The Sub-Zero Sub / Balloon Bonanza)
2026-05-27 07:50 4x08 Müty úr erős / A rejtélyes hősök (Steel Man Steel / The Mystery Heroes)
2026-05-28 07:50 4x09 Jön a tél / Papírsárkány riadó (Winter Is Coming / Kite Fright)
2026-05-29 07:50 4x10 Zenei zűrzavar / Dínórosszbot (Musical Mayhem / Dinobadbot)