
A JimJam évek óta a szülők első számú választása, 2025-ben pedig a Nielsen Közönségmérés adatai szerint már nemcsak a felnőtt (A18–59), hanem a 4–14 éves célcsoportban is a legnézettebb gyerekcsatorna volt.A kettős piacvezető pozíció egyértelmű visszajelzés arról, hogy a JimJam tartalmai egyszerre felelnek meg a szülők elvárásainak és a gyerekek valódi érdeklődésének.
Az évek óta piacvezető csatorna játékos, tanító meséivel megreformálta az interaktív televíziózást, hiszen jól megfogalmazott üzeneteivel és gondosan összeválogatott tartalmaival közös gondolkodásra és beszélgetésre sarkallja a család összes tagját, a legkisebbeket pedig alkotásra, táncra, éneklésre buzdítja, miközben alkalmazkodik a napi rutinjukhoz és kedvenc meséiket igyekszik mindig ugyanakkor műsorra tűzni. „A piacvezető pozíció nem csupán egy szám, a szülők és a gyerekek bizalmát is jelenti. Az egyik legfontosabb célunk, hogy minél több minőségi, kreativitást ösztönző tartalmat kínáljunk, amely fejleszti és szórakoztatja is egyben a legkisebbeket.” – hangsúlyozta az eredmény kapcsán Hajdu Orsolya, a JimJam csatornamenedzsere.
És hogy mi teszi a csatornát igazán különlegessé? A játékos tanulás szellemében 2023 decemberében bevezetésre kerültek az ún. egyedi jelvények. Ezek az egyszerű ikonok jelzik a szülőknek, hogy melyik műsor milyen készségeket fejleszt és értékeket képvisel a gyermekek számára. Ennek köszönhetően szülőként könnyebb tudatosan olyan rajzfilmeket választani, amelyek elősegítik a legkisebbek érzelmi, szociális és értelmi fejlődését.
Továbbá a csatorna büszke arra, hogy a nézőit is bevonja a tartalomkészítésbe saját fejlesztésű, egyedi tartalmaival.A „Legjobb új koncepció és innováció” kategóriábanPROMAX Europe nyertes„Világunk a gyerekek nyelvén”című projektjében a gyerekek maguk mondják el gondolataikat, megélésüket olyan, a korosztályukat érintő élethelyzetekről, melyek kitűnő beszédtémátjelenthetnek a nézőknek, és így akár az egész családnak.A tavaly debütáló„JimJam mesék a gyerekek szerint” című sorozatban pedig azt osztják meg velünk a legkisebbek, hogy miért szeretnek egy-egymesét. A „Hétköznapi kihívások”című sorozat olyan egyszerű, de a kisgyermekek számára kihívást jelentő tevekénységekre hívja fel a figyelmet, mint például a fogmosás, az egészséges ételek fogyasztása, a sport/mozgás fontossága, vagy hogy miért jó buli a szülőknek segíteni a házimunkában.
Ezeken felül a JimJam az ún. „Tudtad-e?” programokkal interaktív módon segíti a kicsiket – a tartalom végén feltett kérdésekre együtt keresik meg a válaszokat kedvenc rajzfilm karakterükkel.A rövid formátumú tartalmak a mesék között, illetve a JimJam Hungary Youtube csatornáján láthatóak, ahol külön lejátszási listák segítik a tájékozódást.
A csatorna hivatalos Facebook oldala kitűnő irányjelző a szülőknek, hiszen részletesen olvashatnak arról is, hogy egy-egy tartalomnak mi a fő üzenete, mire tanít, adott esetben hogyan indítja be a legkisebbek fantáziáját. A platformon az évek során valódi szülői közösség formálódott, ahol a szülők egymást is segítik a napi kihívásokban.
A csatorna otthont ad többsikersorozatnak is, amik kiemelt tartalmakként állandó jelleggel műsoron vannak. Ilyeneka Bing, Bogyó és Babóca, Találd ki, mennyire szeretlek, Kicsi Gesztenye Klub, Boribon, Leo, az ifjú vadőr, Clifford a nagy piros kutya, Thomas, a gőzmozdony, Chuggington, vagyPettson és Findusz, melyek közül több magyar gyártású tartalom.2026-ban rögtön január elején premierként érkezett a csatornára a Pocoyocímű sorozat, főszerepben egy 4 éves kisfiúval, hamarosan pedig Vida, a kis állatorvos kalandjaival ismerkedhetnek meg a nézők.