Ilyen volt 2025: Minimax

2025-ös visszatekintő cikksorozatunkat a Minimax-szal nyitjuk, és sajnos nem vagyunk feltétlenül elégedettek az idei kínálatukkal.

Így visszatekintve mintha a Minimax is tudná, hogy rendesen bukdácsolt idén, hiszen ha visszaemlékszünk, nem sikerült annyira emlékezetesre ez az év. De azért születik minden év végén ez a cikksorozat, hogy visszatekintsünk a mögöttünk álló évre és el tudjuk/tudjátok dönteni, hogy valóban kevésbé, vagy épp ellenkezőleg, épphogy emlékezetesre sikeredett az adott év. Nézzük is, mivel szórakoztatott idén a Minimax.

A 2025-ös évet egy olyan sorozat csatornapremierje nyitotta, ami lényegében meghatározta a Minimax egész éves műsortervét és kampányát. Ez az Alvinnn!!! és a mókusok premierje volt, amit februárban semmilyen más premier nem követett, legfeljebb a januárban debütált sorozat folytatása, hiszen előző hónapban nem sikerült bemutatni a teljes évadot. A gyengére sikeredett évnyitó után és a tavasz beindításával együtt megérkeztek a premierek is a csatornára. Márciusban bemutatkozott Molly, a denali lány, valamint érkezett az Alvinnn!!! és a mókusok 2. évada és néhány Asterix-film is látható volt. Ezt követően áprilisban utóbbi sorozat 3. évada is érkezett azonnal a Molly, a denali lány különkiadásával együtt és számos Lucky Luke-filmmel kiegészülve. A tavasz zárásaként pedig megérkezett májusban a Molly, a denali lány 2. évada és egy újabb különkiadása.

Nyári útravalónak a Minimax a kis csajoknak próbált kedveskedni és júniusban bemutatta a Lego Friends: A következő fejezet legfrissebb, 3. évadát és egy vadonatúj Barbie-filmet is műsorra tűzött a rajongók örömére. Innentől kezdett kicsit lehangoló lenni a csatorna kínálata, annak ellenére, hogy tudjuk, sok munka és idő van belefektetve egy-egy csatorna programmingjának kialakításába, így a Minimaxéba is. Azt is tudjuk, hogy az animációs ipar kicsit bukdácsol, nagy a konkurencia, de a Minimaxot már régóta követőként, az animációs világban kicsit jártas emberként azt hiszem lehetett volna ez a második fél év kicsit erősebb is, mert még van miből válogatni premierek terén. Ezt az M2 is tudja bizonyítani, ahol bár szintén kicsit megcsappant a premierek száma, de nem számottevően és mindemellett folyamatosan tudnak új sorozatokat bemutatni.

Folytassuk tehát! Júliusban az Alvin 4. évada is elérkezett, valamint egy nagyon régen látott sorozatot is visszahozott a csatorna: Állati detektívek. Ezt augusztusban egy váratlan premier követett, ugyanis bemutatták a Zoom, a fehér delfin 3. évadát. Ezután bekövetkezett az ősz, és ahogyan azt ilyenkor szokás, kiemelt premiereket szokás bemutatni, esetleg új sorozatokat elhozni. Utóbbit választotta a Minimax is, és bemutatták a Joey, a gézengúz című szériájukat. Októberben egy régóta várt folytatás, egy közönségkedvenc sorozat kapta meg hazai premierjét, ami nem más volt, mint a Wendy és Marine 3. évada. A sorozat kiemelt fontosságú a csatorna számára, szinte folyamatosan képernyőn tartják. Szintén ebben a hónapban hozták vissza több évnyi szünet után az Egyszer volt, hol nem volt... A Föld című sorozatot, valamint a szokásos évi halloweeni program is összeállt a tervező csapatnál.

A november, mint kiemelt őszi záró hónap, sajnos nem tartogatott újdonságot. A Zoom, a fehér delfin 2. évados visszahozatalát emelte ki a csatorna, viszont decemberben a karácsonyi program mellett a Pat, a kutya csatornapremiere volt látható az Állati küldetés 7. évados, vadiúj részei mellett.

A tavalyi cikket úgy zártuk, hogy legalább az ahhoz az évhez hasonló lendületet várunk a csatornától 2025-ben. Nos, úgy gondoljuk, hogy ezt nem sikerült teljesíteni idén, de bizakodóak vagyunk, hogy 2026 új lendületet hozhat a csatornának.