
Bemutatkozott az Avatár – Az utolsó léghajlító netfixes változatának második évados beharangozója, amiben az évad kiemelt új szereplője kapja a fókuszt, azaz a földidomár Toph.
A Netflix végre bemutatta az Avatár – Az utolsó léghajlító 2. évadának első előzetesét, beharangozóját, amiből kiderül, hogy az interneten elhíresült Gaang-nek nevezett csapat visszatért Aanggal (Gordon Cormier), Katarával (Kiawentiio) és Sokkával (Ian Ousley) együtt, akikhez mostantól csatlakozik a földidomár Toph (Miya Cech) is.
A sorozat további szereplői egyébként Dallas Liu, Elizabeth Yu, Paul Sun-Hyung Lee, Maria Zhang és Daniel Dae Kim, a történet pedig Aang, a fiatal Avatár körül forog, akinek az az életküldetése, hogy megtanulja uralni a négy elem, azaz a víz, föld, tűz, levegő használatát, hogy helyreállítsa az egyensúlyt a félelmetes Tűz Népe által fenyegetett világban.
Az alábbi előzetes nagyon is összhangban van az azonos című Nickelodeon sorozattal, és azt mutatja be, ahogy Aang, Katara és Sokka azt nézik, ahogy Toph egy földhajlító versenyen vesz részt. További jelenetekben pedig az látható, hogy Zuko húga, Azula villámokat idomít, ezzel is bemutatva a folyamatos evolúcióját.
Az Avatár második évada egy közönségkedvenc karaktert, Toph Beifongot mutatja be. Toph azért is különleges, mert még a sorozat eddigi történetében nem láthattunk földidomárt, Toph pedig fontos része lesz a Gaang-nek, és főleg Aang számára, hiszen ő tanítja majd meg a földidomárságot, ami szükséges az Avatár kiteljesedéséhez. Toph-ot gyakran alábecsülik vaksága és alacsony termete miatt, de ahogy az előzetes is mutatja, egyedi harcstílusát és földrengésszerű erejét nem szabad fél vállról venni.
Az Avatár – Az utolsó léghajlító 2. évadában, miután keserédes győzelmet aratnak az Északi Víz Törzsének megmentéséért a betolakodó Tűz Népétől, Aang, Katara és Sokka újra egy csapatot alkotva küldetésre indulnak, hogy meggyőzzék a Föld királyt, hogy segítsen nekik a félelmetes Tűz ura Ozai elleni csatában.
Korábban a Netflix egyébként berendelte az Avatár 2. és 3. évadát is, amit egyben forgattak le, így a történet mostmár biztosan eljut a végéig. A 2. évad 2026-ban debütál a streaming platformon, míg a 3. várhatóan csak 2027-ben.