
Rendkívüli műsorváltozást jelentett be a Disney Csatorna, ami lényegében lehetővé teszi a Disney Jr. visszatérését, de nem akármilyen formában: ez november 19-étől lép érvénybe.
Péntek délután váratlan módosítást jelentett be a Disney Csatorna, ami alig pár nap múlva már életbe is lép. A különböző csatornák általában szite naponta küldenek apróbb módosításokról leveleket, ám ezek általában csupán korrekciók szoktak lenni. A Disney nagyon ritkán küld ilyet, jó ha pár havonta érkezik valami módosítás a részükről. A pénteki levelüket a megszokott nyugodtsággal nyitottuk meg, s amint felhívták a címzettek figyelmét a számos módosításról, a kíváncsiságunk csak erősödött, s a csatolt fájlt már türelmetlenül nyitottuk meg. A módosítások pedig sokkolóak voltak, talán az utóbbi évek egyik legváratlanabb utolsó pillanatban történt módosításai. Kiderült, hogy a nap nagy részében a Disney Jr. műsorait tervezik sugározni.
Igen, valamilyen szinten visszahozzák az ovis csatornájukat, de ezúttal egy hibrid formában, amit más európai országban már működtetnek, s úgy tűnik beválhatott, ha más olyan országban is szeretnék bevezetni ezt a formát, ahol nem tudják a két csatornát külön-külön is működtetni. Egyelőre mindenképp tesztidőszakot vélünk a háttérben, ha huzamosabb ideig lesz látható ez a felállás, akkor biztosan kijelenthetjük, a projekt sikeres. A probléma az egésszel az, hogy a műsorok száma nem nő, ugyanazt a néhány műsort fogja ismételni a csatorna a kibővített blokkban is, csupán több műsoridőt száva egy-egy sorozatnak. Pedig a könyvtárukban lenne miből válogatni, de még az elmúlt években a Disney Csatornán bemutatott Disney Jr.-sorozatokat is ha visszahoznák, sokkal változatosabb lenne a kínálat.
Nézzük is miről van szó. A műsorváltoztatást november 19-étől jelentette be a Disney Csatorna, mely szerint az eddig 09:55-kor véget ért ovis blokk hétköznaponként kitolódik egészen 14:45-ig, míg hétvégén egy kis csavarral, de egészen 17:45-ig lesznek láthatóak a Disney Jr.-kedvencek.Az említett csavar pedig az, hogy 11:10-13:10 között marad a Miraculous négy résszel, de előtte és utána a cikk témáját adó műsorokat vetít majd a csatorna. A hétköznapi kínálat hossza még nem is lenne aggasztó, hiszen a suli miatt nem zavarja a picit idősebb korosztályt, de hétvégén majdnem egész nap kínálani ezt a szerény kínálatot, kicsit aggasztó. Ennek a friss módosításnak egyébként a StuGo az egyik áldozata, mely így teljesen kiszorul a műsorrendből és le is kerül azonnali hatállyal.
Apróbb módosítás, de szintén 19-étől 22:30-tól lekerül A Valley View gonosztevői és helyét dupla résszel a Waverly hely: Az új varázslók veszi át. Ezt követően a Fiú, Lány stb. helyére a Jessie kerül a 23:30-as sávban.
Alább az előbb említett módosításokat összegezzük és jelöljük könnyebb és érthetőbb formában.
Hétköznap
09:55 Miraculous – Katicabogár és Fekete Macska kalandjai -> Marvel: Póki és csodálatos barátai
10:25 Miraculous – Katicabogár és Fekete Macska kalandjai -> Marvel: Póki és csodálatos barátai
10:55 Bluey -> Marvel: Póki és csodálatos barátai
11:20 Bluey -> Marvel: Póki és csodálatos barátai
11:50 Green család a nagyvárosban -> SzuperCicák
12:20 Green család a nagyvárosban -> SzuperCicák
12:50 Hörcsi és Gretel -> Bluey
13:20 Hörcsi és Gretel -> Bluey
22:30 A Valley View gonosztevői -> Waverly hely: Az új varázslók
23:00 A Valley View gonosztevői -> Waverly hely: Az új varázslók
23:30 Fiú, Lány, stb. -> Jessie
Hétvége
12:40 Phineas és Ferb -> Miraculous – Katicabogár és Fekete Macska kalandjai
13:10 Phineas és Ferb -> A mentőosztag
13:40 StuGo -> A mentőosztag
14:10 StuGo -> A mentőosztag
14:40 Kiff -> SzuperCicák
15:05 Kiff -> SzuperCicák
15:35 Fiú, Lány, stb. -> SzuperCicák
15:50 Fiú, Lány, stb. -> Marvel: Póki és csodálatos barátai
16:20 Fiú, Lány, stb. -> Marvel: Póki és csodálatos barátai