A Cartoonito decemberi újdonságai

Készülődj az ünnepekre Mr. Beannel.

December első felében még a preimereké a központi szerep, de aztán ünnepi módba kapcsol a Cartoonito, ami nem feltétlenül jelenti azt, hogy ünnepi epizódokra is kell számítani. De ne szaaldjunk annyira előre!

A decemberi hónapot a Krypto, a nap hőse legújabb része nyitja, amiben a címszereplő kutyus kiszimatol valami különlegeset egy ünnepi csomagban, és miközben izgatottan próbálja megszerezni, alaposan felforgatja Metropolis ünnepségét. Szintén ugyanezen a napon folytatódik a SuperThings: Kaboom City riválisai - Kazoom Power, melyről igen érdekes dolgo derült ki. Eleinte 26 részes évadnak volt tervezve, de valamikor nyár végén, ősz elején derült, hogy ezt meghosszabbították 52 részesre. Persze a döntés hamarabb születhetett, de a WBD akkortájt kaphatott infót erről a döntésről. Egy reklámsorozat esetében az csak bíztató lehet, ha meghosszabbítják sorozatuk aktuális évadát. Ennek értelmében történhet az meg, hogy idén decemberben újabb részekkel folytatódik a sorozat, immár a harmadik adaggal, azaz a 27-39. részekkel.

Végül pedig a Kellemes ünnepeket! névre keresztelt programblokkot indítja el december 15-étől a Cartoonito. Ez a különleges, ünnepi maraton naponta nagyjából két és fél órán keresztül lesz látható, benne pedig a Mr. Bean eddigi összes epizódját meg lehet majd tekinteni.

Krypto, a nap hőse

2025-12-01 15:10 1x03 Csomagkatasztrófa (Package Pandemonium)

SuperThings: Kaboom City riválisai - Kazoom Power

2025-12-01 18:45 1x27 The Threat of Ultra Striker
2025-12-02 18:45 1x28 A Bad-Luck Day
2025-12-03 18:45 1x29 Kazoomball
2025-12-04 18:45 1x30 Next Station: Trouble!
2025-12-05 18:45 1x31 Catastrophic Magnetism
2025-12-06 18:45 1x32 The Strongest of Them All
2025-12-07 18:45 1x33 Pass the Spice?
2025-12-08 18:45 1x34 Draw Me If You Can
2025-12-09 18:45 1x35 Fragmented Pyramid
2025-12-10 18:45 1x36 A Legendary Origin
2025-12-11 18:45 1x37 Demolition Villains
2025-12-12 18:45 1x38 An Epic Visit
2025-12-13 18:45 1x39 Mister King versus Enigma

Maratonok

2025-12-15-től mindennap 08:50-11:20 között Mr. Bean