13 év után újabb spinoffot kap a V, mint Viktória – Hamarosan visszatérhetünk a Hollywood Arts gimibe
Drake

A nem túl tehetséges Trina Vega immáron tanárként tér majd vissza volt sulijába.

Rövid ismertető a V, mint Viktória című sorozatról:

A V, mint Viktória 2010-ben kapta meg külföldön és itthon is a premierét a Nickelodeonon és egészen 2013-ig érkezett újabb részekkel a csatornára, ekkor váltotta fel az iCarly és V, mint Viktória közös spinoff sorozata, a Sam és Cat, melyben Sam Puckett (Jennette McCurdy) az iCarlyból és Cat Valentine (Ariana Grande) az eredeti szériából együtt működtetnek egy közös bébiszitter vállalkozást. Ezen idő alatt a Nick egyik legnagyobb címévé vált és sok helyen a mai napig megtalálható a főcsatornán vagy a testvéradók és streaming platformok valamelyikén. Az eredeti sorozatban a 16 éves, nagyon tehetséges Tori Vega (Victoria Justice) a főszereplő, aki nővérét helyettesítette egy színdarabban. Ezzel a helyettesítéssel kerülhetett be Hollywood tehetségekkel teli gimnáziumába, a Hollywood Arts-ba. Bár Tori nem tartja magát annyira tehetségesnek, hogy közéjük valónak tekintse magát, az idő múlásával ez teljesen megváltozik. Az egyáltalán nem tehetséges nővére, Trina Vega (Daniella Monet) már régóta a gimnázium tanulója, aki pedig Tori ellentéte. Nagyon tehetségesnek tartja magát és minden nagyobb eseménynél megjelenik, hogy felkarolja őt egy nagy stúdió.

Az eredeti szériában főbb szereplők közé tartozik még a gonosz Jade West (Elizabeth Gillies), a tehetséges zeneszerző és zenész Andre Harris (Leon Thomas III), a ciki Robbie Shapiro (Matt Bennett), a suli legmenőbb és jóképűbb kanadai sráca, Beck Oliver (Avan Jogia), a bolondos és nem túl okos Cat Valentine és végül a Hollywood Arts fura színészet tanára, Sikowitz (Eric Lange).

Minden amit jelenleg tudni lehet a Hollywood Arts-ról:

Nemrég került bejelentésre a spinoff berendelése, amit meglepő módon a Netflix tett meg a Nickelodeon helyett, ugyanis a széria először a streaming platformon fog majd debütálni 2026-ban. A sorozat tervezéséről már idén februárban lehetett tudni, viszont egészen eddig nem volt biztos, hogy meg is valósul a forgatása. Első körben egy 26 epizódból álló évad érkezik a modern Hollywood Arts gimnáziumból, amit idén októberben kezdtek el forgatni Nyugat-Kanadában, Vancouverben.

Az idő elteltével a szereplők és a szerepkörök is változtak. Ez azt jelenti, hogy Trina Vega már nem diákként lesz látható a sorozatban, hanem képesítés nélküli, nem hivatalos helyettesítő tanárként szerepel majd. A főszereplők gárdája Trinán kívűl teljesen lecserélődött, ez viszont nem jelenti azt, hogy később nem bukkanhatnak fel kisebb jelenetekre az eredeti sorozat szereplői. Az új stábot Peyton Jackson (Tyler Perry bemutatja: Young Dylan-t), Alyssa Miles (Hanging out with Alyssa and Xavier), Erika Swayze (Szellemgimi), Emmy Liu-Wang (Raven otthona) és Martin Kamm (Unsung Hero) teszik ki, akik a Hollywood Arts művészeti gimnázium újabb generációja és Trina tanítványai. Visszatérő szereplők közül pedig még csak Yvette Nicole Brown (Drake és Josh) ismert, akit az eredeti szériában a "Helen visszatér" című részben lehet látni Helen igazgatónő szerepében.

Ezen kívül a stáb többi jelenleg ismert tagját is érdemes megemlíteni, akik nem láthatóak a képernyőkön, de rengeteget dolgoznak a sorozaton. A 2010-es fősorozat alkotója, Dan Schneider nem tér vissza a munkálatokba a 2018-as botránya és későbbi elbocsátása miatt. Az új spinoff alkotója, egyik írója és producere is, Jake Farrow (V, mint Viktória, Sam és Cat, Veszélyes Henry, Veszélyes Osztag) és Samantha Martin (Veszélyes Henry, Veszélyes Osztag, Tündéri keresztszülők: Új kívánság). Szintén produceri szerepet tölt be Daniella Monet (V, mint Viktória, Hawaii futam) és Jonathan Judge (Az igazi Lármás család, Karácsony a Lármás házban, Egy igazi Lármás Halloween, Warped! - A képergénybolt) is, akik szintén ismerős nevek a Nickelodeonnál.

A Hollywood Arts 2026-ban érkezik a Netflixre, majd később a Paramount+, Nickelodeon és testvércsatornáinak kínálatába.