
Ideje újra szellemekkel együtt élni New Orleans városában, utána pedig indulhat egy utazás az Amazonas dzsungelébe, hogy felfedezzük a hely egyik rejtett kincsét Dóra és Csizi segítségével.
Sajnos az utolsó hónapjaiba érkezett a TeenNick európai pályafutása, viszont ettől függetlenül még mindig tud kellemes meglepetéseket okozni a csatorna. A hónapot ugyanis a csatorna szerint egy premiersorozat indítja. Nos, az igazság az, hogy valójában egy visszatérő sorozatról van szó, ami most A Hathaway kísértetlakot jelenti. A 2013-as széria itthon sosem került teljesen adásba, pedig 2021 augusztusában még a TeenNick is bepróbálkozott a kimaradt epizódok levetítésével. Mindenesetre a szellemes tematikája miatt tökéletesen illik a Halloween hónapjának kínálatába. Jelenleg még csak a sorozat első évada kerül adásba és novemberben érkezik majd a második évad is. A hónap végén pedig innen is búcsúzik a Szikla-sziget rejtelmei, mely harmadik évadának premierje után gyorsan lekerül a TeenNickről is. A helyét egyébként a Sam és Cat kapja meg, ami így már az esti sávban is látható lesz. A búcsú utáni napon pedig érkezik a hónap egyetlen tényleges premierje, a Nickelodeonon júliusban debütált Dóra a Sol Dorado nyomában című film. A már 25 éves franchise legújabb darabja délután kapja meg csatornapremierét a tinik csatornáján, majd aznap este, illetve másnap kora délután pedig a szokásos két ismétlést.
Dóra a Sol Dorado nyomában - új film, csatornapremier
2025-10-25 15:30
2025-10-25 20:15 - ismétlés
2025-10-26 13:10 - ismétlés
Visszatérő és lekerülő sorozatok
A Hathaway kísértetlak
Első vetítés: 2025-10-06 18:20
Szikla-sziget rejtelmei
Utolsó vetítés: 2025-10-24 19:45