
Ahogyan az ilyenkor várható, kevesebb lesz a premier júliusban a Cartooniton.
Több, mint fél éve láthattunk legutóbb új részeket a Bolondos dallamok ovisoknak szánt sorozatából. Tavaly november óta kicsit a sorozat is szüneteltetve volt, hiszen újabban a nappali sávból is kiszorult a sorozat, és csak késő este, az éjszakai sávban lehetett követni a brigád sztorijait. A Tapsi Hapsi brigádja új részei ezúttal az amerikai vetítést követően kerül képernyőre, öt vadonatúj rész érkezik a hónap közepén, míg a hónap elejétől magát a sorozatot is újra lehet látni a nappali sávban.
Egy további sorozatból is lehet új részeket követni. A Lamput 4. évados folytatása június végén indul (ezek az epizódok ugyanekkor debütálnak a Maxon is), így természetesen júliusra is átcsúszik a premierek nagyobb része. Ezeket az epizódokat is naponta és délutánonként lehet majd követni, másnap délelőtti ismétléssel.
Végül pedig egy új programblokkot is indít a nyári szünetre a csatorna. A Nyári szünet a Cartoonito-n már elsejétől látható lesz egészen augusztus végéig, amelyet a délelőtti órákban két és fél órán keresztül lehet látni. A blokk három műsorlegviccesebb epizódjaiból áll majd, aminek nagy részét a Mr. Bean teszi ki, miközben a blokk elején fél óra erejéig a Grizzy és a Lemmingek, míg az utolsó fél órában a Tom és Jerry-show lesz látható.
Lamput
2025-07-01 16:30 4x24-25 Édes a bosszú / Dokik a Holdon (Rival's Revenge / Docs on the Moon)
2025-07-02 16:30 4x26-27 Boss születésnapja / Boss anyja II.rész (Boss' Birthday / Boss' Mom II)
2025-07-03 16:30 4x28-29 Mendemonda / A szirének dala (Tall Tales / The Siren's Song)
2025-07-04 16:30 4x30-31 Összeragadva / Kacsakalamajka (Stuck / Lamput & The Ducklings)
2025-07-05 16:30 4x32-33 Robottámadás / Dokiexpressz (Lamput Docs and Robot / The Docs Express)
2025-07-06 16:30 4x34-35 Bohóckodás / Téves személyazonosság (Clowning Around / A Case of Mistaken Identity)
2025-07-07 16:30 4x36-37 Sarkvidéki kaland / Óriás Lamput (Arctic Adventure / Giant Lamput)
Tapsi Hapsi brigádja
2025-07-14 15:00 2x19 Hullámvasút verseny (Coaster Contest)
2025-07-15 15:00 2x21 Havas móka (Polar Plunge)
2025-07-16 15:00 2x20 Sam fodrász szalonja (Sam's Stylin' Salon)
2025-07-17 15:00 2x23 Tűzoltók (Fire Fighters)
2025-07-18 15:00 2x22 Ez a homok a te homokod is (This Sand is Your Sand)
Maratonok
2025-07-01-től mindennap 07:55-11:25 között Nyári szünet a Cartoonito-n