Megvannak a Csillag Születik zsűritagjai

Köllő Babett, ByeAlex, Molnár Áron és Geszti Péter már alig várják, hogy a showműsor kinyissa a kapuit és a tehetségek megmutassák magukat.

Az már korábban kiderült, hogy Istenes Bence és Puskás-Dallos Peti a 2025-ös év egyik legnagyobb RTL-es szenzációjának, a Csillag Születik tehetségkutatónak (gyártó: UFA Produkció) a műsorvezetői. Most pedig már az sem titok, hogy Köllő Babett, ByeAlex, Molnár Áron és Geszti Péter a műsor zsűritagjai, akiket a versenyzők majd elkápráztathatnak tehetségükkel. Ebben a showműsorban nincsen műfaji megkötés, sőt, a klasszikus területeken túl a 21. század technikai vívmányait, vagy akár a mesterséges intelligenciát mesterien használók jelentkezését is várják a produkcióba. A versenyzőknek tehát nincs más dolguk csak meggyőzni a zsűritagokat tehetségükről, ha pedig ez sikerül, akkor karrierjük üstökösként szárnyalhat felfelé.

Aki szeretné megmutatni a tehetségét ország-világ előtt, annak most csak annyit kell tennie, hogy jelentkezését beadja a Csillag Születik hivatalos felületeinek egyikén. A megújuló tehetségkutatóban bárki, kortól függetlenül, műfaji kötöttségek nélkül megmutathatja miben jobb a többieknél: legyen szó vers- és prózamondásról, éneklésről, zenélésről, táncról, humorról, cirkuszművészetről, bármilyen hétköznapi készségről, vagy egyéb műfajról. Aki bekerül a műsorba, esélyt kap arra, hogy országos ismertségre tegyen szert, nem mellesleg a 24 millió forintos fődíj boldog tulajdonosa is lehet.