MENTRUM
Ifjúsági
Újdonságok

A TeenNick áprilisi újdonságai

Emma, az Iridium gimánizum különleges tanulója, két év után tér vissza a TeenNickre.

Az előző havi cikkben már említésre került, hogy A legboszibb boszi, a második évad közepétől szintén helyet kap majd a cikkekben. Nos, ennek eljött az ideje, mivel a TeenNick eddig ezt a sorozatot is szünet nélkül tervezi leadni. Bár a csatorna szerint egész áprilison át jönnek az új részek a sorozatból, de ez a 2022-es vetítésnek köszönhetően nem így van. Tehát a listában jelenleg csak azok az epizódok láthatóak, melyek még sosem voltak láthatóak a csatornán. A nyolc darab ténylegesen új epizód hétköznap esténként érkezik és egyetlen rész marad hátra a szezonból. Emellett pedig április végéig folytatódnak Ariana Grande legjobb pillanatainak összeállítása. Illetve két nappal a bemutatója előtt kiszedték a True Jackson, VP második évadának újabb két részét. Ennek köszönhetően pedig az eredetileg március közepére betervezett két epizód premierje, jelenlegi tervek szerint április elején törénik majd meg. Fontos megjegyezni, hogy könnyen meglehet az is, hogy ezekhez az epizódokhoz már nincsen szinkron és csak véletlenül maradtak bent a tervezetben, tehát nem szabad biztosra venni az érkezésüket.

A lila színnel feltüntett epizódok bár szerepelnek a műsortervezetben, viszont nem biztos, hogy adásba kerülnek.

A legboszibb boszi

2025-04-21 20:15 2x16 Viharmageddon (Stormageddon)
2025-04-22 20:15 2x17 Ennyit a varázslóról (About A Wizard)
2025-04-23 20:15 2x18 Szülinapi strandkalandok (Beach Birthday Bash)
2025-04-24 20:15 2x19 Andi zombipasija (Zombie Boyfriend)
2025-04-25 20:15 2x20 Andi és Phillip, a szerelmespár (Andi & Philip, Sittin' in a Tree)
2025-04-28 20:15 2x21 Legjobb barátnők? Soha! (BF-Never)
2025-04-29 20:15 2x22 Az alvilág (The Abyss)
2025-04-30 20:15 2x23 Megállítom a világot! (I'll Stop The World)

True Jackson, VP

2025-04-03 01:25 2x15 True Fear
2025-04-04 01:05 2x19 Heatwave

Maraton

2025-04-05/06/12/13/19/20 15:15-18:10 Ariana Grande-válogatás (V, mint Viktória és Sam és Cat)

A cikket Drake írta.

Csatornák
TeenNick