MENTRUM
Ifjúsági
Újdonságok

A TeenNick márciusi újdonságai

Még több retróval bővül a csatorna kínálata a tavasz első hónapjában.

Az idei március kellemes meglepetéseket tartogat a TeenNick részéről. Először is, folytatódik és be is fejeződik a Bella és a Bulldogok, ami továbbra is marad délutáni sávon. Az újabb részeket is a februárban megszokott módon ismétli a csatorna. A hónap elejénél maradva pedig van egy visszatérő sorozat is, A legboszibb boszi. A sorozatot még 2022. márciusában tűzte műsorra a hazai TeenNick, majd másfél hónappal később, a második évad közben lekerült a csatornáról. És épp emiatt, hogy már korábban látható volt a csatornán, a premierjelzést mi is a második évad közepétől folytatjuk majd, hiába jelzi új sorozatként a csatorna az előzetesek révén. Remélhetőleg ezúttal majd a teljes sorozat adásba kerül az újabb lekerülése előtt.

Végül pedig március közepén, egy szinte teljesen váratlan húzással kedveskedik a retró kedvelőinek a csatorna. 12 és fél év után folytatódik a True Jackson, VP második évada. Mivel csak két epizódról van szó, ezért nem tűnik nagy dolognak, viszont annak tudatában, hogy a januári premier adaggal az összes olyan rész bemutatásra került, amit annó itthon láthattunk, már igenis nagy dolognak mondható ez a két új rész is.

A fent említett új részek mellé maraton válogatással is kedveskedik a csatorna Ariana Grande rajongóinak. A TeenNick nézői a kezdetektől láthatják a mostanra világsztárrá vált művésznő első lépéseit a világhírnév felé. A március végétől látható összeállításban a V, mint Viktória, valamint a Sam és Cat legjobb epizódjait vetíti a tinicsatorna egy blokkba tömörítve.

Bella és a Bulldogok - új évad, csatornapremier

2025-03-03 15:40 2x01 Hazárdőr dezertőr (Wide Deceiver) - évadnyitó
2025-03-04 15:40 2x02 Buli a köbön (Girls' Night)
2025-03-05 15:40 2x03 Személyi hiba (Personal Foul)
2025-03-06 15:40 2x04 Sporthét (Rally Week)
2025-03-07 15:40 2x08 Randi-kavalkád (Two Many Dates)
2025-03-10 15:40 2x13 A tini sztár (I Love You, Hunter Hayes!)
2025-03-11 15:40 2x07 Pasik és pipik (Dudes and Chicks)
2025-03-12 15:40 2x06 Ki miatt nincs Tex Feszt? (Who Killed Tex Fest?)
2025-03-13 15:40 2x05 Törjön ki a frász! (Sha-Boo!-Ya)
2025-03-14 15:40 2x11 Akaraterő-próba (Glitz & Grit)
2025-03-17 15:40 2x15 Nem árt a segítség (Bad Grandma)
2025-03-18 15:40 2x10 Barátságos meccs (Parents & Pigskins)
2025-03-19 15:40 2x12 A siker receptje (Accept No Substitutes)
2025-03-20 15:40 2x09 Bella Dawson, a bandita (The Outlaw Bella Dawson)
2025-03-21 15:40 2x14 Édes-hármasban (Party of Three)
2025-03-24 15:40 2x16 Rivaldafényben (Bella in the Spotlight)
2025-03-25 15:40 2x17 Csacsi csúcsjavító (Doggone Record Breaker)
2025-03-26 15:40 2x18 Visszavágó (Tailgating)
2025-03-27 15:40 2x19 Döntős csapat (Oh Baby, It's the Playoffs)
2025-03-28 15:40 2x20 Bajnoki bajok (Biggest. Game. Ever.) - sorozatzáró

True Jackson, VP

2025-03-13 01:25 2x15 True Fear
2025-03-14 01:05 2x19 Heatwave

Maraton

2025-03-22/23/29/30 15:15-18:10 Ariana Grande-válogatás

Visszatérő sorozat

A legboszibb boszi
Első vetítés: 2025-03-03 20:15

A cikket Drake írta.

Csatornák
TeenNick