A Cartoonito márciusi újdonságai

Nem nagyon álleejtős a Cartoonito márciusi kínálata.

Úgynevezett slapstick sorozatok folytatásával készül a következő hónapra a kicsiket megcélzó Cartoonito. Elsősorban említsük meg, hogy még 2022 szeptemberében mutatta be a csatorna elődje, a Boomerang a Lamput 4. évad első néhány epizódját. Azóta a sorozat átköltözött a Cartoon Networkre, a folytatás is oda érkezett, majd újra meggondolta magát a vezetőség és az elmúlt időszakban visszaköltöztették a Cartoonitora. Szövevényesebb a sztori, mint egy török szappanopera. Viszont a lényeg, hogy több, mint két évvel később az immáron Cartoonitora nevezett csatornára megérkezik a folytatás, egyelőre csupán csatornapremier részekkel. Mindemellett a sorozat tényleges műsorsávokat kap a műsorok végi, reklámidőből elvett idő helyett. Egyelőre a 16:30-as sáv mellett a reggeli 08:30-ast 09:00-ásat kapja meg, de a helykitöltő szerepét is megtartja.

A hónap másik premierje a szintén dialógmentes Grizzy és a lemmingek 4. évados folytatása, amiből újra 13 rész érkezik. A  sorozat gyors darálásának köszönhetően ez az adag is egy hét alatt kifut. Végül a hónap végére egy kisebb összeállítás jut még a csatornára. A Batwheels egy-egy óráját nevezik el Batwheels: Íme a csapat!-nak (nem összekeverendő a rövidfilmekkel!), így létrehozva egy műsorblokkot mindennap reggel és délután.

Utolsó pillanatbeli módosításként érkezett, hogy már elsejétől visszahozzák újra a csatornára az Alice és Lewist. Mindennap 09:55-kor és 15:25-kor-kor lesz látható.

Grizzy és a lemmingek

2025-03-10 18:00 4x27-28 Kókuszok közt / Sánta mackó (Nutty Family / Badly Sprained Bear)
2025-03-11 18:00 4x29-30 Nyerő jelvények / Gyöngyőrület (Winning Tokens / Game of Marbles)
2025-03-12 18:00 4x31-32 Halacska-háború / Elveszett kincs (Five-Star Bowl / Lost Object)
2025-03-13 18:00 4x33-34 Csípős találka / Kalózok a láthatáron (Crab Crush / Pirates in Sight)
2025-03-14 18:00 4x35-36 Édes csel / Grizzy Odüsszeiája (Crab Basket / Grizzy's Odyssey)
2025-03-15 18:00 4x37-38 Szárnyra kapva / Lemming szimfónia (Flying Sands / Symphony for Lemmings)
2025-03-16 18:00 4x39 Űrkaland (Interplanetary Cabin)

Lamput

2025-03-03 16:30 4x07-08 Tuzki, a gyakornok / Elhurcolva (Tuzki The Intern / Abduction)
2025-03-04 16:30 4x09-10 Pocsék randi / Váratlan vendég (Wrong Date / The House Guest)
2025-03-05 16:30 4x11-12 Sivatagi megpróbáltatások / Lamput és a paszuly (The Desert Years / Lamput & The Beanstalk)
2025-03-06 16:30 4x13-14 Szabadulás / A varázsfilctoll (Break Out / Magic Marker)
2025-03-07 16:30 4x15-16 Színházi mulatság / Boss a Holdon (Theatre Night / Boss On The Moon)
2025-03-08 16:30 4x17-18 Bűvészbemutató / A Kiválasztott (Some Kind Of Magic / The Tribe)
2025-03-09 16:30 4x19-20 Sárkánytesók / Szupererő-bájital (Dragon Bros / Strength Potion)
2025-03-10 16:30 4x21 A kis szellemherceg (The Little Ghost Prince)

Maratonok

2025-03-24/25/26/27/28/29/30/31 09:30-10:30 / 15:00-16:00 Batwheels: Íme a csapat!