
Amilyen gyengén indult, olyan erősen zárult az év a Nicktoonson.
Január
Az évet egyből a Csillag Patrik műsora első évadának zárása indította, amiből a hat hátramaradt epizódot hozta el a toons, ezzel pedig utolérte a Nickelodeonos vetítést. A hónap másik szereplője pedig a Hupikék törpikék volt a második évad végével. A második évad közepétől egészen a végéig adásba kerültek az új részek. Egyetlen epizód maradt ki, a második évad karácsony tematikájú része, amire azóta is várni kell.
Február
Az év második hónapja még gyengébbre sikeredett idén. Összesen nyolc új rész érkezett a csatornára, ebből kettő darab 11 perces Hupikék törpikék rész, illetve a szerencsétlen sorsú Profi Nokiból hat epizód, aminek ekkor startolt el a második és egyben utolsó évada is. A Profi Noki új részeit egyébként a Nickelodeon előtt háromnegyed órával, azaz országos premierként hozta el a Nicktoons.
Március
Márciusban újra visszatért a csatorna a januári premier mennyiséghez. Az első napokban továbbra is folytatódott a Profi Noki második évadának első fele, ahol véget is ért a sorozat hazai pályafutása. Négy hónap után pedig, március közepén, folytatódott A Lármás család hetedik évadának a közepe, ekkor pótlásra került, a Nickelodeon által kihagyott két epizód. A hónap vége felé pedig volt két visszatérő sorozat is, az Itt van Póni! és a LEGO City kalandok, amik egy hét után ismét eltűntek a csatornáról.
Április
A hónap közepén megérkezett a Monster High első évadának utolsó adagja, az utolsó nyolc részt két héten keresztül, hétköznaponta vetítette a Nicktoons. Két hónappal a hazai premier után, április utolsó napjaiban elstartolt a Kő, Papír, Olló című sorozat, amiből csak két rész fért be áprilisra.
Május
Premierek szempontjából május sem volt még túl nagy durranás a toons esetében. Az április végi bemutatása után egyértelműen folytatódott a Kő, Papír, Olló, amiből további nyolc epizód kapott premiert, ezzel pedig elérve az évad felét. Ezt követte a Csillag Patrik műsora második évadának elrajtolása, a szezon első öt részével. A hónap különlegessége pedig a csatorna várva várt logó és arculatváltása volt május 20-án.
Június
A csatorna esetében ez volt idén a legrosszabb hónap, ugyanis A Lármás család hetedik évadának folytatásán kívűl semmi más új dolog nem volt. Júniusban ez a folytatás pedig öt darab 11 perces részt jelentett csak. Ezen kívűl pedig folytatódott a Délutáni rendkívüliségek műsorblokk is, melyet hónap végéig lehetett követni.
Július
Az idei nyár különleges volt a toons számára, mivel pont júliustól indult el az élet a csatornán, amikor általában nagyon kevés újdonság szokott lenni. A hónapot egyből A Lármás család hetedik évadának zárása indította, amiből ekkor már csak a karácsonyi rész maradt hátra. Utána egész hónapon át, hétvégente jött a Transformers: FöldSzikra második évadának kezdése, melyből szombat és vasárnap érkezett egy új epizód. Szintén július elején kapott hazai tv-s premiert a Cápakutyi, ez azonban nem volt hosszú életű ezen a csatornán. Az első két évad szünet nélkül követte egymást, majd később a sorozat átkerült a Nick Jr. kínálatába. A SpongyaBob Kockanadrág 25. évfordulója miatt idén július közepén rendezték meg a KCA-t, méghozzá SpongyaBob és Csillag Patrik műsorvezetésével, illetve az évforduló alkalmából egy maratont is kapott a sorozat. A hónapot pedig a széria 14. évadának premierje zárta.
Augusztus
A hónap elején lezáródott a Cápakutyi és a Transformers: FöldSzikra második évada, illetve augusztus első napján egyetlen 11 perces epizód érkezett a SpongyaBob Kockanadrág 14. évadából. Augusztus közepén pedig elindult a Monster High utolsó évada, amelyből első sorban 10 részt hozott el a Nicktoons a Nickelodeonnal egyszerre.
Szeptember
Az őszt egy új különkiadással indította a csatorna, a Nincs idő kémkedni: Egy Lármás család filmmel. Másnap pedig már debütált is egy új sorozat, a Zokie és Ruby szerint a világ, amit egyébként májusban már a Nickelodeon műsorra tűzött. Az egész szeptemberen átívelő sorozat szinte teljes első évadát kipörgette a toons, köztük a Nickelodeon által itt még kihagyott részeket is. Szeptember végén pedig meglepetésszerűen érkezett meg A Lármás család legújabb karácsony tematikájú epizódja. A hónap utolsó napjaiban pedig a csatorna a Nickelodeonnal egynapon hozta el hazánkba a Mesék a Tini Nindzsa Teknőcökről című sorozatot.
Október
Október elején lezárult a Zokie és Ruby szerint a világ első évada, közben pedig vasárnaponként továbbra is új részekkel érkezett a Mesék a Tini Nindzsa Teknőcökről. A hónap elején visszatért a Kő, Papír, Olló is az első évad második felével, ami a hónap közepéig tartott ki. A SpongyaBob Kockanadrág 14. évadának folytatása is elindult a hónap végén, és a Nicktoonson történt meg a halloweeni dupla epizód hazai premierje, ami amúgy a világpremierhez is csak pár órányira volt. A Halloween előtti vasárnapon pedig, ünnepi maratont is tartott a csatorna, ezúttal viszont csak a SpongyaBob Kockanadrág szerepelt benne.
November
Egész hónapon át továbbra is érkeztek az új epizódok a Mesék a Tini Nindzsa Teknőcökről című sorozatból, mellette pedig, a hónap elején befejeződött, a SpongyaBob Kockanadrág 14. évadának folytatása. A szériából a hónap végén érkezett még egy különc epizód. November 11-én két sorozat is folytatással érkezett a csatornán, az egyik a Monster High volt, ami itt már robogott a célegyenes felé. A másik pedig a Korall tábor: SpongyaBob alsós évek, aminek a teljes második szezonját végigpörgette a Nicktoons, ezzel pedig befejezte a sorozatot. November végére pedig A Lármás család nyolcadik évadának premierje maradt, melyből először itt is az Európai körút című epizódok érkeztek meg.
December
Az év utolsó hónapjában kevesebb dolog történt, viszont itt is voltak bőven újdonságok. Az egyik ilyen, a SpongyaBob Kockanadrág legújabb karácsony tematikájú epizódja, amit itthon december második napján láthattunk először. A hónap elején ért végére A Lármás család nyolcadik évadának jelenlegi folytatása is, a szezon hivatalos első részeivel. December közepén pedig lezárult a Mesék a Tini Nindzsa Teknőcökről első évada, lekerült a Korall tábor: SpongyaBob alsós évek, és hosszú idő után új részekkel tért vissza a Csillag Patrik műsora második évada is.
Az év első fele nagyon gyengére sikeredett most, viszont a második felében sikerült összeszednie magát a csatornának, és ezáltal rengeteg újdonsággal halmozott el minket idén is. 2024 elég furcsa év volt, ugyanis a nyári hónapok nagyon pörgősre sikeredtek, míg máskor ezek a leglaposabbak. Azt se feledjük el, hogy szintén ebben az évben történt meg a csatorna első logó és arculatváltása is, amivel egységesítve lettek a Nickelodeon csatornái. Bár év végére ismét kezd elfogyni a lendület, illetve a 2025-ös év eleje sem túl bíztató a csökkenő premierszámokat tekintve, viszont 2024-ben a Nicktoons bebizonyította, hogy ez semmit sem jelent és a helyzet bármikor jobbra fordulhat.
A cikket Drake írta.