Ilyen volt 2024: Disney Csatorna

A Disney Csatorna idén is szépen teljesített, folyamatosan hozta az újdonságokat, akár új sorozatról vagy új évadról volt szó, miközben korábban elkezdett címeikről sem feledkeztek meg.

Tavaly ilyenkor az évösszegző cikkünkben elismerően nyilatkoztunk a Disney Csatorna megújulásáról, a bőséges premierekről, melyeknek az elmúlt években híjján voltak. Akkor azzal a reménnyel zártuk a posztot, hogy reméljük 2024 legalább olyan lendületes lesz, mint az előző év. Azt hiszem, ezt az elvárást sikerült meglépni.

Januárban ugye debütált a Bluey 1. évada és megérkezett a Chip és Dale - Élet a parkban 2. évada, melynek több része még a Disney+-os bemutató előtt volt látható a tévében. Februárban ugyanezen sorozatokból érkeztek további epizódok, valamint A szellem és Molly McGee sorozatzáró epizódja került adásba, majd márciusban többekközt a A Valley View gonosztevői 2. évada, a Green család a nagyvárosban 4. évada debütált, új sorozatként pedig a Hailey megoldja! került képernyőre. Új filmként a Chip és Dale: A Csipet Csapat volt látható. Áprilisban számos újdonság mutatkozott be: a kisebbeknek a Marvel: Póki és csodálatos barátai 2. évada és a legújabb Bluey epizódok voltak láthatóak, de tévés premiert kapott végre a Szörnyszakik is, valamint folytatódott a Hörcsi és Gretel.

Májusban röviddel a világpremier után mi is megkaptuk a Szörnyszakik 2. évadát, ekkor érkeztek meg a Kiff legújabb részei, a 2. évad újabb epizódjai érkeztek a Tini drón osztagból, a kisebbeknek pedig egy újabb sorozattal kedveskedett a csatorna: Star Wars: Fiatal Jedik kalandjai. Júniusban ezutóbbi sorozat jött újabb epizódokkal a LEGO Marvel Bosszúállók: Vörös kód mellett, de szintén ugyanebben a hónapban ünnepelte 90. születésnapját Donald kacsa, amit meg is ünnepelt egy kisebb összeállítással a Disney Csatorna.

A csatorna júliusi kínálata nagyon szerényen telt. Ebben a hónapban a Bluey 3. évadának záró epizódjai voltak láthatóak, augusztusban pedig ennyi még sem, de legalább maratonokkal készült a gyerekcsatorna. Egész hónapos Green család a nagyvárosban felzárkóztató maratont tartott, hogy aztán szeptemberben be tudja mutatni a sorozat legújabb részeit, valamint tévéfilmjét. Ebben a hónapban több fontosabb premier is látható volt: elindult az új szappanopera, az Ayla, a Fiú, Lány stb. 3. évada és megérkeztek a Hailey megoldja! első évadának második felének új részei, ám még a hónap végén gyorsan el is tüntette a vállalat a kínálatából, az egész világon. Szeptember végén a Kikiwaka tábor is folytatódott, de a sorozat legutolsó részei csak októberben kerültek képernyőre. Az említett hónapban több folytatódó sorozat is akadt szeptemberből átcsúszva, de újdonságok ennek ellenére is akadtak. Filmpremierként az Utódok: Vörös felemelkedése volt látható, hónap végén pedig új sorozatként A zombik visszatérnek című debütált.

Az év végéhez közeledve is érkeztek szuper premierek. Novemberben például a hányattatott sorsú Primók debütált és alig pár hétre a világ premier után a Katica és Fekete Macska kalandjai a világ körül: Az idő peremén is megérkezett. A kisebbek a Mickey egér: Játszóház 2. évadát üdvözölhették a csatorna kínálatában. Év végére pedig a Hörcsi és Gretel 2. évada is megérkezett az Egy ropi naplója - Karácsony: Négy fal között tévépremiere mellett.

Ha összességében nézzük, idén sem csalódhattunk a Disney Csatorna kínálatában. Viszont azt is megfigyelhetjük, hogy több tartalmat is a Disney+ kínálatából emeltek át, ami a 2023-as évükre is jellemző volt, ami azért szépen felduzzasztotta a kínálatukat. Viszont ez az állapot nem tartható a végtelenségig. Kíváncsiak leszünk, egy év múlva ilyenkor milyen megállapításokat vonhatunk le a 2025-ös évről.