
A jelenlegi egyik legnépszerűbb magyar gyereksorozat jelentkezik a legújabb részekkel, valamint a JimJam sorozata is jön az aktuális évadával.
Bogyó és Babóca - 6. évad
1-jétől mindennap 06:29-kor és 18:06-kor több résszel
A sorozat két főszereplője: Bogyó a csigafiú és Babóca a katicalány. Barátaikkal, a közel 100 egyénített kis állatszereplővel minden epizódban a mindennapi élet apró eseményeit járják körbe, felfedezik környezetüket, az erdők, mezők és vizek világát. A korábbi évadok epizódjaihoz hasonlóan a széria ezúttal is csupa olyan mesét tartalmaz, amely a korosztály tagjai számára ismerős élményekre, kihívásokra, érzésekre épül. A mesék nélkülöznek minden öncélú erőszakot, szándékuk szerint „szépre-jóra” tanítanak, a legkisebbek számára is jól követhetőek, könnyen befogadhatóak. A nézőket megerősítik a problémák empatikus, kreatív és közösségi megoldásában.
A mesékben közös motívumként nagy hangsúlyt kap az együttérzés, a figyelem, a folyamatos törekvés mások kívánságainak, vágyainak teljesítésére, mint például a címadó mesében, melyben a csengettyű szimbolikus tartalommal is bír: a jószándékot, a vigasztalást, a barátságot jelképezi.
Daisy és Ollie - 5. évad
1-jétől mindennap 12:29-kor és 19:46-kor dupla résszel
Mi az? Miért? és hogyan? ezek az óvodások tipikus kérdései! A Daisy és Ollie egy óvodai sorozat, amely arra ösztönzi a kisgyermekeket, hogy legyenek kíváncsiak és kérdezzenek rá az őket körülvevő világra.
Ezek a kérdések a magasztostól a viccesig, a komolytól az egyszerűig - és minden, ami a kettő között van - terjedhetnek. Daisy és Ollie minden napot együtt töltenek, és rendkívüli játékaikkal, Boo, a majommal és Whizzyvel, a robottal együtt felfedezik a válaszokat a kérdéseikre.
A hónap sztárja: Szupernyuszi
a sorozat egész hónapban mindennap 09:00-kor, 15:32-kor és 21:09-kor
A "Tudtad-e?" című speciális edukációs kisfilmekből a gyerekek minden hónapban más-más tematikában tanulhatnak új dolgokat. Az elmúlt hónapok során megtudhattunk néhány dolgot a macskákról, a motorokról, az építkezésről, a növényekről vagy épp a tűzoltókről, a következő hónapban pedig a segítőkészség kerül középpontba. Keresd a reklámszünetekben!