MENTRUM
Ifjúsági
Újdonságok

A Cartoon Network szeptemberi újdonságai

Szeptemberhez képest kicsit gyengébbnek ígérkezik ez a hónap premierek szempontjából, viszont legalább közkedvelt címekkel töltik fel a hónapot.

Közkedvelt...valószínűleg közkedvelt lehet, ha 8 évadot megélt már a Tini titánok, harcra fel!, de sajnos előfordulhat, hogy egyben ez lesz az utolsó évad, mivel erre a szezonra már csak 40 epizódot rendelt be a csatorna a szokásos 52 helyett. Nos, tehát indul nálunk is a 8. évad, méghozzá szeptember legelején, az epizódok minimális száma miatt pedig nagyjából csak egy hétig élvezhetjük az új epizódokat.

Igazán hosszas kihagyás után, pontosabban egy éves szünetet követően folytatódik itthon a Tapsi Hapsi és barátai, méghozzá egyből szállítva a legújabb szezont is, így az 5. évad után azonnal indul a 6. szezon is, ami Amerikában júliusi premier volt, így mi is friss élményben részesülhetünk. Talán nem sokszor fordult még elő eddig, hogy aktuálisan is két Bolondos-széria fusson, de ez most aktuális, hiszen eközben a Cartooniton a Tapsi Hapsi brigádja látható, melyből éppenséggel augusztusban láthatnak a gyerekek új részeket.

Végül pedig csatornapremierként a Lamput 3. évada is debütál a Cartoon Networkön, eléggé kaotikus módon. Az évad kicsivel hosszabb epizódokkal rendelkezik, mint a korábbi két szezon, így már említhető műsorsávokat is kapnak. Ezzel a lépssel pedig már lassan készítik elő a terepet a 4. évad számára, mely hosszúságában a 3. évadra is ráver egy lapáttal, 2024-től pedig a hazai Cartoon Network műsorán is látható lesz.

Lamput - 3. évad, csatornapremier

2023-09-18 17:15 3x04 Víz (Water)
2023-09-20 17:15 3x05 Jövő idő (Future Tense)
2023-09-21 17:10 3x01 A hajsza (The Chase)
2023-09-23 09:20 3x07 Randi (Date Night)
2023-09-23 17:15 3x02 Rivális doki (Rival Doc)
2023-09-29 15:10 3x03 Betelt a pohár (The Split)
2023-09-30 09:20 3x08 Lamput és a pók (Lamput and the Spider)

Tapsi Hapsi és barátai - új évad

2023-09-18 16:50 5x01/03 Looney Tunes Cartoons Valentine's Extwavaganza Duck Chocolate/ Daffy Traffic Cop Stop: Lead Foot/ Bunny and the Beast / Skyscraper Scrap/ Balloon Salesman: Feeling Down/ The Devil and the Deep Blue Sea - évadnyitó
2023-09-19 16:50 5x04-05 Crumb and Get It/ Bugs Hole Gags 2: Mini Bugs/ Construction Obstruction / Yosemite Samurai/ Bugs Hole Gags 2: Bees Nest/ Dummies in the Dark
2023-09-20 16:50 5x06-07 Pain Rent / Nest Effort / Feather of the Bride/ Daffy Magician: Pick A Card/ Bugs Hole Gags 2: Rattlesnakes
2023-09-21 16:50 5x08-09 Poolside Pest/ Put the Cat Out: Inside Out/ Bulls-eye Bunny / Auto Birdy Shop/ Daffy Traffic Cop Stop: Phone Booth/ Eyes Wide Fudd
2023-09-22 16:50 5x10-11 Livin' the Daydream/ Duck Hunting Gag: Holograms/ Fake it Til You Bake It / Funny Book Bunny/ Balloon Salesman: All the Balloons/ Kitty Krashers
2023-09-25 16:50 5x02 Bugs Bunny's Howl-o-Skreem Spooktacula Graveyard Goofs / Hex Appeal / Inn For Trouble / Mummy Dummy
2023-09-26 16:50 6x01-02 Birthday Grifts/ Daffy Magician: Vintage /Porkys Tub-o-War / Oregon Fail/ Duck Hunting Gag: Duck Call/ Life's a Beach - évadnyitó
2023-09-27 16:50 6x03-04 Pearl of My Dreams/ Bugs Hole Gags 2: Down the Drain/ Mech-A-Mess / Boarding Games/ Put the Cat Out: Paintings/ Winter Hungerland
2023-09-28 16:50 6x05-06 Tweet Suite/ Daffy Magician: Cut in Half/ Desert Menu / Abducted Bunny/ Daffy Psychic: A New Job/ Duck Hunting Gag: Decoy / Daffy Magician: Skeleton
2023-09-29 16:50 6x07-08 Feline Lucky / Prickly Pair / Wrong with the Wind/ Daffy Magician: Pigs Feet/ Moody at the Movies

Tini titánok, harcra fel! - új évad

2023-09-04 18:15 8x06 Tévélovag 8 (TV Knight 8)
2023-09-05 18:15 8x07 Ragadós Joe új kalandja (A Stickier Situation)
2023-09-06 18:15 8x04 A Tini Titánok akcióban, első rész (Teen Titans Action Part 1)
2023-09-06 18:25 8x05 A Tini Titánok akcióban, második rész (Teen Titans Action Part 2)
2023-09-07 18:15 8x01 Halloweeni rettegés (Welcome To Halloween)
2023-09-08 18:15 8x08 Megoldás minden anyagi gondra (Winning A Golf Tournament Is The Solution To All Of Life's Money Problems)
2023-09-11 18:15 8x11 A család esze, első rész (The Brain of the Family Part 1)
2023-09-11 18:25 8x12 A család esze, második rész (The Brain of the Family Part 2)

Csatornák
Cartoon Network