A Netflixre egy újabb animációs anyagból készült élőszereplős változat érkezik hamarosan, ez pedig nem más, mint Az utolsó léghajlító sztorija. Ehhez érkezett egy teaser.
Több évvel ezelőtt, mikor a Tűz népe támadást indított, minden megváltozott. Ezt a történetet már láthattuk a Nickelodeonon, most pedig a Netflix készen áll, hogy leporolja ezt a sztorit. 2010-ben M. Night Shyamalan rendezésében már láthattunk egy próbálkozást az Avatár - Aang legendája élőszereplős feldolgozásából, ám az ott és akkor nem okozott osztatlan sikert. A Netflix 2023-ban megpróbálkozik újra, ezúttal sorozat formájában.
Amint az lentebb látható, az Avatár - Aang legendája előzetese néhány ismerős szimbólumot mutat be. Láthatjuk a különböző elemek nemzeteinek által használt ikonokat, mint a tűz, a víz, a föld és a levegő. A sorozat új logója mellett az előzetesből az is kiderül, hogy az Avatár mikor fog debütálni, vagyis kiderül, hogy a Netflix 2024-ben szeretné bemutatni a műsort.
Alább tehát teaser, majd pedig a legelső kiadott képek is megtekinthetőek.
Az Avatár - Aang legendája / Avatár: Az utolsó léghajlító tehát 2024-ben válik elérhetővé a Netflixen.