MENTRUM
Ifjúsági
Újdonságok

A Nickelodeon júliusi újdonságai

Egy hosszú ideje szüneten lévő sorozat folytatása és két csatornapremier érkezik júliusban a Nickelodeonra.

Az Alviiin! és a mókusokból utoljára épp egy évvel ezelőtt mutatott be új részeket a Nickelodeon. A júliusi adaggal több mint 2 év után befejeződik a sorozat 5. évada is. Az új epizódok július elejétől majdnem a végéig érkeznek a csatornára, majd nem sokkal később ugyanebbe a sávba érkezik egy másik sorozat, melyet ki szeretne pörgetni a Nickelodeon. Apró szünet után, július utolsó napján, egyetlen új fél epizóddal érkezik a Middlemost Posta, aminek a további új epizódjai majd augusztusban lesznek láthatóak.

A Nicktoons-os vetítés után kis idővel a Nickelodeonra is megérkezik a Sammy és Raj: Kavar az idővel című sorozat, melyben két unokatestvér kalandjait követhetjük nyomom. A két testvér telefonján egy olyan alkalmazás található, amellyel meglehet állítani, valamint hátra és előre is lehet tekerni az időt. Bár az időutazás csábítónak tűnik, a két testvér mindig problémába keveredik miatta. A sorozat 1. évadából valamiért egyetlen részt kihagy a csatorna, míg a többi epizód adásba kerül, így aki lemaradt a Nicktoons-os vetítésről, vagy csak újranézné az epizódokat, az délutáni időpontban a hónap elejétől egészen a végéig megnézheti őket.

A hónap végén pedig a Sammy és Raj helyére érkezik a Szipi és Szuper, melyet már szintén bemutatott a Nicktoons. Szipi és Szuper egy furcsa univerzumban élnek, ahol a tárgyak és egyéb anyagok élőlények. Az ikrek különlegessége, hogy bármivé képesek átváltozni ezért mindennapjuk különbözik a többitől.

Alviiin! és a mókusok

2023-07-03 15:00 5x20a Mr. Lou
2023-07-04 15:00 5x20b Love Song
2023-07-05 15:00 5x21a Bubble Wrap
2023-07-06 15:00 5x21b Chess Mate
2023-07-07 15:00 5x22a A Knight's Tail
2023-07-10 15:00 5x22b The Lifeguard Dreambomber
2023-07-11 15:00 5x23a Dreambomber Scarecrowner
2023-07-12 15:00 5x23b Run Aimee Run The Lifeguard
2023-07-13 15:00 5x24a Theo vs Simon Run Aimee Run
2023-07-14 15:00 5x24b Scarecrow-ner Run Aimee Run
2023-07-17 15:00 5x25a Game House The Underground
2023-07-18 15:00 5x25b The Underground Game House
2023-07-19 15:00 5x26a The Dinner
2023-07-20 15:00 5x26b The Tour - évadzáró

Middlemost Posta


2023-07-31 15:00 2x09b Átok legyen veletek! (Worst Curse Scenario)

Sammy és Raj: Kavar az idővel (The Twisted Timeline of Sammy and Raj) - új sorozat, csatornapremier

2023-07-03 16:00 1x01 Szülinap újratöltve / Házimunka (Birthday Do Over / Chore Time) - évadnyitó
2023-07-04 16:00 1x03 Kanapé-majré / Drámai belépő (Sofa so Good / So Much Drama)
2023-07-05 16:00 1x04 Parti-harcok / A világot jelentő deszka (Going Clubbin’ / Totally Board)
2023-07-06 16:00 1x05 Várat a Mars / Égető szükség (Invader Dim / Getting Heated)
2023-07-07 16:00 1x06 Bollyfuri történet / A kém, aki ingerelt engem (Bollyweird / The Spied Who Bugged Me)
2023-07-10 16:00 1x07 Csont nélkül / Kisded játékok (No Bones About It / Childish Antics)
2023-07-11 16:00 1x08 Hóból is megárt a sok / A zajkeverő (Snow Way to Win / Causing Treble)
2023-07-12 16:00 1x09 Rossz üzlet / Fordulatos évforduló (Bad Business / Anniversorry)
2023-07-13 16:00 1x10 Egy rizikós rakhi / Biztonsági mentés (A Very Rocky Rakhi/The Back Up Plan)
2023-07-14 16:00 1x11 Wake Me Up Before You Hugo Go / Hoaxus Pocus
2023-07-17 16:00 1x12 Clean Machine / I Scream For Live-Stream
2023-07-18 16:00 1x13 Diwali Folly / Well Toiled Machine
2023-07-19 16:00 1x14 Scout it Out / Better Luck Next Time
2023-07-20 16:00 1x15 Not So Secret Valentine / Sammy & Raj's Day Off
2023-07-21 16:00 1x16 Game Overlord / Holi Moli
2023-07-24 16:00 1x17 Family is No Picnic / The Undefeated Sammy Dynamite
2023-07-25 16:00 1x18 For Good Treasure / A Clean Breakout
2023-07-26 16:00 1x19 Ghouls Wanna Have Fun / The Bitter Taste of Success
2023-07-27 16:00 1x20 Wedding Daze Part 1 / Wedding Daze Part 2 - évadzáró

Szipi és Szuper (Best & Bester) - új sorozat, csatornapremier

2023-07-31 16:00 1x01 Kaktusz szitterek / Katasztrófa a kettes lyuknál (Cactus Sitting / Disaster of Hole 2) - évadnyitó
2023-07-31 16:25 1x02 A púp a tét / Énekeld össze a vacsorátl (Get the Hump / Sing For Your Supper)

A cikk Drake írása.

Csatornák
Nickelodeon