MENTRUM
Szinkron
Ifjúsági

A Star Wars: Fiatal jedik kalandjai magyar hangjai

Bemutatkozott egy új Star Wars sorozat, mely ezúttal kifejezetten a legkisebbeket célozza meg.

A Köztársaság fénykora idején járunk. Kai, Lys és Nubs, a jedi ifjak Yoda mester utasítására a gyönyörű Tenoo bolygón található jedi templomba utaznak, hogy Zia mester szárnyai alatt tanuljanak. Együtt végigkalandozzák az egész bolygót, a Crimson Firehawk fedélzetén pedig az ászpilóta Nash és droidja, RJ-83 kíséretében a galaxist is bejárják. Segítenek a rászorulóknak, gonosz kalózokkal küzdenek, egzotikus lényeket fedeznek fel, és ami a legfontosabb, megtanulják, mit jelent az igazi barátság.

Gyereksorozat révén több gyerekkaraktert mozgat leginkább, de a főszereplőkön a hangsúly, akik ifjú jedik, akiket Yoda mester vezet a megfelelő úton. A gyerekszínészek természetesen hasonló sorozatokban sokat hallhatóak, ezért tűnhet úgy, hogy szinte mindegyikben csak őket kérik fel. Korábban már tettünk róla említést, hogy külön plusz pont, hogy Szacsvay László elvállalta Yoda megszólaltatását egy ifjúságnak szóló szériában.

Egyébként Imri László szöveggondozásában és Dobay Brigitta rendezésében készült a sorozat.



Kai - Holló-Zsadányi Norman
Lys - Bak Julianna
Nash - Blazsó Regina
Zia - Sipos Eszter Anna
Yoda - Szacsvay László
Harp - Fekete Zoltán
Raina - Rostás Luca
Varna - Ligeti-Kovács Judit
Weebo - Halász Aranka
Jam - Simon Barnabás
Faraz - Egressy Tamás
Ace - Sági Tímea

Magyar szöveg: Imri László
Keverő hangmérnök: Tóth Anna Boglárka
Vágó: Bogdán Gergő
Gyártásvezető: Rába Ildikó
Szinkronrendező: Dobay Brigitta
Produkciós vezető: Orosz Katalin

A szinkront az Iyuno Hungary készítette, együttműködésben a Pixelogic Mediával.

A Star Wars: Fiatal jedik kalandjai rövidfilmjei és első évadának néhány epizódja már elérhető a Disney+ kínálatában.

Csatornák
Disney+