MENTRUM
Ifjúsági
Újdonságok

A Cartoon Network júniusi újdonságai

Három sorozat folytatásával is kedveskedik a Cartoon Network a forró hőségben.

Először is kezdjük azzal, hogy júniusban megérkezik a legújabb Ninjago-sorozat, mely lényegében az előző folytatása, de új címmel és a szereplőgárda is némileg megújul, miután két ifjú nindzsatanoncot helyez a középpontba, de egyes korábbi szereplők visszahozásával, mondjuk tanítóként, mesterként. Doc Wyatt, a 11-15. évadok egyik írója és producere is elmondta, hogy "az előző sorozat folytatásáról van szó, nem rebootról, de mégis ugyanarról a kontinuitásról. A 2022-es széria egy 11 éves történet lezárása volt, a 2023-as pedig egy új éra kezdete."

Az új sorozat elég hamar elérkezik hozzánk a Cartoon Networknek hála, hiszen a világpremiernek a Netflix ad otthont június 1-jén, ugyanabban a hónapban pedig a magyar képernyőkre is megérkezik. A vetítés hétköznap lesz az újabban a kevésbé fontos sorozatoknak szánt 14:50-es slotban.

Ezen felül hosszas várakozást követően idén márciusban folytatódott a Macitesók első évada, de nem az összes hátralevő epizóddal. Ezt az elmaradást júniusban pótolja a csatorna, ezzel végetér a spinoff első évada nálunk is. Végül pedig alig két hónappal az előző premierek után további új epizódokkal érkezik a Vadócok, visszont ezúttal már a 4. évad utolsó történeteivel.

Macitesók

2023-06-19 16:50 1x31-32 Happy Bouncy Fun Town / Back to Our Regular Time Period
2023-06-20 16:50 1x33/36 Bath on The Nile / Temple Bears
2023-06-21 16:50 1x37/34 Lighthouse / Bubble Fields
2023-06-22 16:50 1x38/35 Doll's House / Who Crashed The RV?
2023-06-23 16:50 1x39-40 The Little Fallen Star Part 1-2 - évadzáró

Ninjago: Sárkányok birodalma (Ninjago: Dragons Rising) - új sorozat

2023-06-26 14:50 1x01 The Merge Part 1 - évadnyitó
2023-06-27 14:50 1x02 The Merge Part 2
2023-06-28 14:50 1x03 Crossroads Carnival
2023-06-29 14:50 1x04 Beyond Madness
2023-06-30 14:50 1x05 The Writers of Destiny

Vadócok

2023-06-05 15:20 4x36 Craig Of The Campus
2023-06-06 15:20 4x37 Wheels Collide
2023-06-07 15:20 4x38-39 Bernard of the Creek Part 1 / Bernard of the Creek Part 2
2023-06-08 15:20 4x40 Left in the Dark - évadzáró

Csatornák
Cartoon Network