A Nickelodeon márciusi újdonságai

A Nickelodeon márciusi újdonságai

A csatorna egyik népszerű sorozata, annak a spinoffja és egy vadiúj széria a Nickelodeon márciusi kínálatában.

Ahogyan azt már előre jeleztük, márciusban is folytatódnak A Lármás család 5. évadának epizódjai, és igencsak gyorsan közeledünk a fináléhoz. Sajnos az is közismert, hogy a Clyde-apukás részekből bőven akad ebben az adagban, ezért többet is kihagy a Nickelodeon. És nagy nehezen egy maraton keretén belül a korábbi táboos epizód is bemutatásra kerül.

A Nicktoons után szabadon, a fő csatornára is megérkezik a Casagrande család második évadának hiányzó epizódjai, illetve rajtot vesz a 3. évad is. Maratonokból is akad egy pár, a fentebb említett mellett hónap végén lesz egy Átverések hete, hónap elején pedig egy Szupergonoszok maratonja. Ennek végén debütál az Overlord és az Underwood család című új széria. Underwoodék normális, szerethető család. Ám egy nap beköltözik hozzájuk a galaxis második legkörözöttebb gonosztevője, aki egy tanuvédelmi program keretein belül került hozzájuk. A maraton végén debütáló sorozat másnaptól hétköznaponként lesz látható újabb részekkel.

A Casagrande család

2022-03-15 14:45 2x18a Spin Off
2022-03-16 14:45 2x18b Tooth and Consequences
2022-03-17 14:45 2x20b Gossip Girl
2022-03-18 14:45 2x20a Strife Coach
2022-03-21 14:45 3x01a Bend It Like Abuelo - évadnyitó
2022-03-22 14:45 3x01b Bunstoppable
2022-03-23 14:45 3x02b Date with Destiny
2022-03-24 14:45 3x02a Squawk in the Name of Love
2022-03-25 14:45 3x04a Skaters Gonna Hate
2022-03-28 14:45 3x04b Born to Be Mild
2022-03-29 14:45 3x05a The Bros in the Band
2022-03-30 14:45 3x05b For the Record
2022-03-30 17:45 3x03 Curse of the Candy Goblin

2022-03-21 17:45 2x18a Spin Off
2022-03-22 17:45 2x18b Tooth and Consequences
2022-03-23 17:45 2x20b Gossip Girl
2022-03-24 17:45 2x20a Strife Coach
2022-03-25 17:45 3x01b Bunstoppable
2022-03-28 17:45 3x01a Bend It Like Abuelo - évadnyitó
2022-03-29 17:45 Squawk in the Name of Love / Date with Destiny
2022-03-30 17:45 Skaters Gonna Hate / Born to Be Mild
2022-03-31 17:45 The Bros in the Band / For the Record

A Lármás család

2022-03-01 17:15 5x20a How the Best Was Won
2022-03-02 17:15 5x23a Diss the Cook
2022-03-03 17:15 5x23b For Sale by Loner
2022-03-04 17:15 5x24a Fright Bite
2022-03-07 17:15 5x24b The Loudly Bones
2022-03-08 17:15 5x25b High Crimes
2022-03-09 17:15 5x26a Appetite for Destruction
2022-03-10 17:15 5x26b Frame on You - évadzáró
2022-03-13 18:05 5x18 Camped!

Overlord és az Underwood család (Overlord and the Underwoods) - új sorozat

2022-03-06 18:05 1x01 Alkalmatlan vendég (Overstaying Your Welcome) - évadnyitó
2022-03-08 18:05 1x02 Felülmúlni az Aláhúzást (Overthrowing the Underscores)
2022-03-09 18:05 1x03 Alulméretezve (Undersized)
2022-03-10 18:05 1x04 Nyálka és megértés (Slime and Understanding)
2022-03-11 18:05 1x05 A vadonban (Into the Underbrush)
2022-03-14 18:05 1x06 A játéknak vége (Game Over!)
2022-03-15 18:05 1x07 3 Easy Overpayments
2022-03-16 18:05 1x08 Az én házamban nem (Not Under My Roof!)
2022-03-17 18:05 1x09 Kalandos szülinap (13 Going on Overlord)
2022-03-18 18:05 1x10 Szerepjáték (Undercover LARP)

Maratonok

2022-03-06 15:30-18:30 Szupergonoszok maratonja
2022-03-13 15:30-18:30 A Lármás család-maraton
2022-03-28/29/30/31 18:15-19:25 Átverések hete