Az M2 októberi újdonságai

Az M2 októberi újdonságai

Újdonságok tömkelege októberben az M2-n. Érkeznek új filmek mellett új sorozatok és egy közönségkedvenc sorozat új évada is műsorra kerül.

Állati show - új film
3-án 18:15-kor

Billy és az édesapja New York-ból költöznek egy tanyára, amire a közeli kisváros bankvezetőjének is fáj a foga. Lassan úgy tűnik, meg is szerzi, mivel a farmon élő állatok közül senki nem úgy viselkedik, ahogyan az elvárható lenne. A kakas nem ébreszt reggel, sőt ő alszik a legtovább. A tehén nem ad tejet, a ló nem fogható munkára, a tyúkok pedig nem tojnak tojásokat. Így viszont nehéz lesz a pénzkereset. Ám ekkor váratlanul feltűnik Dede, a cirkuszi sztárkutya, aki hallgat a lelkiismeretére, és felrázza a többieket. Pedig Dede sincs biztonságban, hisz egy rivális cirkuszigazgatónak fáj a foga a sztárkutyára. Bájos, mókás történet, ahol a főszerep az állatoké! Ezúttal pedig még értjük is őket, ahogyan ők is egymást.

Rico és Oskar, megtört szívvel - új film
9-én 18:15-kor

Az egyik legnépszerűbb gyermekkönyv alapján forgatták a 2. ifjúsági kalandfilmet is. Rico és legjobb barátja, Oskar minden idejét együtt tölti a következő nagy kalandra várva.Ricónak most először van igaz barátja. Miután hetekig nem látták egymást, Rico és Oskar újra összeállnak, és a heti bingóval kezdik a kalandot az idősek otthonában. Rico édesanyja, Tanja két kézitáskát is megnyer, Oskar gyanúsan morcosnak, Tanja pedig furcsán szomorúnak tűnik. Ráadásul Oskar apja egy táskát hagy az ajtó előtt, mert némi távolságra van szüksége a fiától. Rico számára ez már túl sok. Barátja, Oskar végül elmondja Ricónak, hogy Tanja csalt a bingón, és azok a csúnya kézitáskák, amelyeket állandóan elnyer, valóban drága bőrtáskák. Rico nem hajlandó elfogadni, hogy anyja csaló lehet. Ellie Wandback, a bingó műsorvezetője biztosan zsarolja. Rico és Oskar segítséget kérnek a derűs nyugdíjas úrtól, van Schertentől, és együtt próbálják kideríteni, mi történik. Nem minden megy a tervek szerint, de végül a két fiatal nyomozó nem csak az igazságot fedezi fel a bingó-csalással és a kézitáskákkal kapcsolatban.

Rozmaring kunyhó - új magyar sorozat
9-étől szombatonként 18:00-kor

A Rozmaring kunyhó bábfilmsorozat Napraforgó és öt kis barátja, a gubák vidám és olykor megható pillanataiba tekint be. Gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt örömteli és tartalmas kikapcsolódás. Az első epizódban megismerhetjük Napraforgót, Rozmaring nagyi unokáját, és kiderül, kik is azok a gubák.

Power Players - új sorozat, csatornapremier
11-étől hétköznaponként 12:25-kor dupla résszel

Az évadnyitóban: Axelnek és a csapatának közbe kell avatkoznia, amikor Zoe bowlingversenyén Dinamo és Galád Cleo LeBall -t akarják csalással győzelemhez juttatni.

Peppa malac - 6. évad
16-ától hétvégente 08:30-kor dupla résszel

Az évadnyitóban: A királynő kitünteti az ország legkeményebben dolgozó személyét, aki nem más, mint Nyúl asszony. Mindenki ellátogathat erre a különleges eseményre a királyi palotába.

Rico, Oskar és a rejtélyes kő - új film
16-án 18:15-kor

Rico boldog, mert legjobb barátja, Oskar és az apja most vele együtt élnek, ugyanabban a házban. Amikor szomszédjuk, Fitzke meghal, Rico megörökli kőgyűjteményét. Oskar szerint semmit sem ér, Rico természetesen ezzel nem ért egyet. A temetés utáni éjszaka valaki betör Fitzke lakásába és eltűnik a legdrágább kő. Rico számára egyértelmű az eset: vissza kell szerezniük a követ. A fiúk azonnal nyomozni kezdenek. Vonatra szállnak és Prerowba utaznak, ahol reményeik szerint megtalálják a fő gyanúsítottat, Fitzke nevelő lányát, Júliát. A Balti-tengerig tartó útjuk nemcsak a legnagyobb kalandjuk lesz, hanem a legnagyobb próbatétel is, amelyet barátságuknak valaha is el kellett viselniük.

Fehér Csillag - új film
24-én 18:15-kor

Fehér Csillag egy nagyon értékes és csodálatos ló. Megan fiatal lány, tele álmokkal és Fehér Csillag áll hozzá a legközelebb. De a kapzsi istálló tulajdonosának, Alex-nek más tervei vannak és elválasztja őket egymástól. Megannak most csak egy esélye van a Fehér Csillag visszaszerzésére.Megan mindig arról álmodozott, hogy sikeres díjlovagló legyen, akárcsak az apja. Még a pénzéhes istálló tulajdonosának, Alexnek is dolgozik, azért, hogy Fehér Csillag közelében lehessen. Amikor Fehér Csillag megszületik, azonnal mély, tartós köteléket alkotnak együtt. De Fehér Csillagról kiderül, hogy kezelhetetlen, és Alex úgy dönt, megszabadul tőle. Az utolsó pillanatban Megan elrejti a lovat, és titokban elkezdi edzeni. Azonban Alex eltávolítja a lovat. Megan néhány évvel később véletlenül rátalál Fehér Csillagra. Már csak egy esélye van, hogy visszaszerezze lovát - egy díjlovagló verseny, ahol óriási a tét.

Rosszcsont hollócska –  Verseny a javából - új film
26-án 15:45-kor

Nele Moost és Annet Rudolph könyvei alapján készült a rosszcsont hollócska kalandjai. A rosszcsont hollócska véletlenül feléli és elpusztítja az összes élelmet, amelyre az állatoknak szüksége van a hosszú tél túléléséhez. Pénzdíjat nyerhet az az állat, aki megoldja az élelem feltöltését és tárolását. Az erdő lakói versenyeznek egymással, ki tud többet felhalmozni és segíteni. Borz néni és az erdő lakói télire gyűjtögetnek. Hollócska természetesen ez alól is szeretné kivonni magát és inkább autóversenyt játszik az erdőben. Borz néni egy hétre eltiltja a vezetéstől és elküldi az erdőbe diót szedni. Miután a barátok segítségével teleszedik a kosarat, Hollócska az éléskamrában csinál galibát: nassolni szeretne, de elmozdítja a létrát, a kamra összedől, a télire gyűjtött tartalék legurul a folyóba és mindent elvisz a víz.Időközben az erdőben autóversenyt hirdetnek ki, amire a híres bajnok és fia, Emilio és Rinaldo de los Rayos is megérkezik. A fődíj 100 arany, amit Hollócska is szeretne megnyerni, hogy legyen miből élelmet venni télire, ha már miatta minden odaveszett…

Rosszcsont hollócska - Az elveszett kincs nyomában - új film
27-én 15:45-kor

Rosszcsont hollócska és barátai nagy kincsvadászatra indulnak! A hódok ellen versenyezve találós kérdéseket kell megoldaniuk és nagy veszélyekben kell eljutniuk annak érdekében, hogy megtalálják az összes kincs közül a legmeglepőbbet. Hollócska, mint mindig, most is kárt okoz, tönkreteszi az ünnepi tortát, ezért Borz néni büntetést szab ki neki. Borzi is segít neki, és együtt véletlenül rábukkannak Borzi nagypapájának dolgozószobájára, ahol találnak egy kincses térképet. Hollócska elhatározza, hogy Franci, Eddi és Borzi társaságában elindul megkeresni a kincset, hogy király lehessen belőle, - természetesen Borz néni engedélye és tudta nélkül. Artúr és Henrik, a hódfiúk azonban a nyomukba erednek, hogy megszerezzék a kincses térképet…Végül ugyan megtalálják az elrejtett kincset, de Borz néni számára hatalmas meglepetéssel szolgálnak: megtalálják az édesapját is, aki az egyik kincskereső útjáról nem tért haza…

Zog, a sárkány - új film
29-én 15:05-kor

Zog, a sárkány és egyéb történetek. Ugyanazon animációs alkotócsapat három kedves meséje összefűzve. 1. Zog, a sárkány: Zog, kedves, szorgos, barátságos iskolás sárkány, aki szeretne mindenben a legjobb lenni - mégis, minden balul sül el. Bereked, ha kiabálni kell, nekimegy a fának, amikor repülni tanulnak, meggyullad a szárnya, ha tüzet kell hányni. Mi lesz így Zoggal? Hogy lesz az övé az aranyérem?Julia Donaldson és Axel Scheffer meséje. 2. A bandita patkány (The Highway Rat): Szegény nyuszi, szegény mókus, szegény erdei állatok! Senki sincs biztonságban – a gonosz bandita patkány mindenkit kirabol. Nyuszitól a kórót, mókustól a mogyorót, saját lovától a zabot. Még szerencse, hogy a kacsának van egy remek ötlete… Julia Donaldson és Axel Scheffer könyve alapján. 3. Rémes rímek (Revolting Rhymes): A Roald Dahl által írt és Quentin Blake által illusztrált 1982-es azonos című könyv alapján készült. A szerző igen nagy népszerűségre tett szert azzal, hogy klasszikus meséket írt át maivá, sokszor meghökkentő befejezéssel.  Modern, humoros feldolgozásban, rímekbe szedve. A könyv hat verséből ötöt elmesélve és összefonva ismerhetünk meg a két részes filmből, aminek főszereplői Piroska és a farkas, Hófeférke és a hét törpe, Hamupipőke és Babszem Jankó.