MENTRUM
Ifjúsági
Újdonságok

A Cartoon Network júniusi újdonságai

Idén csupa meglepetéssel jelentkezik a Cartoon Network. Aprókkal, de kellemesekkel. Mutatjuk a júniusi kínálatot.

Röviden az érkező újdonságokról: júniusban végre itthon is folytatódik a Totál Drámaráma a 2. évaddal, miután az első szezon még tavaly márciusban ért véget, külföldön pedig nemhogy véget ért a második évad, de már a 3. is kezdetét vette. Így hát nagy lemaradással, de érkezik a folytatás. Sajnos az időpont nem a legkedvezőbb, ugyanis a nyár kellős közepén, déli 12:40-kor lesz a bemutató. Miközben lesz ismétlés délután is, illetve másnap kora reggel is.

A Totál Drámarámánál gyorsabb ütemben érkezik a Power Players szintén második évada. Ebben az esetben a premier időpontja nem változott, maradt a megszokott 13:10-es kezdés. Viszont ez sem a legkedvezőbb egy friss sorozatnak.

Folytatódik a csatorna új, európai gyártású sorozata, az Elliott, a földlakó, illetve a május végén a Boomerangtól kölcsönvett Mr. Magoo is.

Idén több régebben látott műsor is hosszabb-rövidebb ideig visszatért a csatornára. Áprilisban az Újabb Bolondos Dallamok: Együtt a csapat mindkét szezonja került műsorra, a napokban a Sárkányok: Irány az ismeretlen! utolsó két évada is újra látható lesz, június 21-től pedig a Scooby-Doo: Rejtélyek nyomában kerül be a műsorkínálatba a Délutánni móka a Cartoon Networkkel blokkba.

Júniustól visszatér a nyári szünet erejéig a Cartoon Network Mozi Filmek éjszakája a Cartoon Networkön címen, amelyben népszerű filmek, csatornapremierek és új bemutatók is helyet foglalnak. Alább mutatjuk a júniusi kínálatot.

Elliott, a földlakó

2021-06-01 14:55 1x15-16 Melankólikus megalomániás / Lesújtó beszélgetés (Melancholic Megalomaniac / Diminishing Discourse)

Mr. Magoo

2021-06-01 09:00 1x10-18 A siker receptje / A mézzselé / Halloween-i tréfa / Az utolsó mormota / Nagyapa bosszúja / Pinkbeard kincse / Téves identitás / Hörcsög horgászat / Fehérebb a fehérnél (A Recipe for Success / Honey Bear / Halloween Hold-up / The Last Groundhog / Home Havoc / Pinkbeard's Treasure / Mistaken Identity / Hamster Fishing / Whiter Than Whit)
2021-06-02 09:00 1x19-27 A vízimentő / Az időgép / A Fizz torony / Magoo fényes páncélban / Űrhörcsög / Doktor Magoo / Lábujjak a homokban / Dínósziget / A Mikulás apró segítője (Poolwatch! / Hibernafizz / Fizz Tower / Magoo in Shining Armor / Space Hamster / Doctor Magoo / Toes in the Sand / Dinosaur Island / Santa's Little Helper)
2021-06-03 09:00 1x28-36 A kráter szívében / Elveszve a metróban / Babalépések / Az arany Fizz / Az erdő törpéinek megmentése / Az uborka alkonya / Akromacska duó / Mega Magoo dr. Fizz ellen / Szellemvadászat (At the Heart of the Crater / Lost in the Subway / Baby Steps / The Golden Fizz / Saving the Gnomes of Astroturf / Dusk of the Cucumber / Spinning Headlock Elbow Drop / Mega Magoo vs Dr. Fizz / Ghost Hunt)
2021-06-04 09:00 1x37-45 Kedves szomszéd / Tánc a rozmárokkal / A testőr / A hörcsögöm nélkül soha / A piramis átka / Mélytengeri búvárkodás / Cááááápa! / Magoo, a bűvész / Betondzsungel (Love Thy Neighbour / Dances with Walruses / The Bodyguard / Not Without My Hamster / The Curse of the Pyramid / Deep Sea Diving / Shaaaaaark! / Magoo the Sorcerer / Concrete Jungle)
2021-06-05 09:00 1x46-54 Levél a Mikulásnak / Szabadítsuk ki Weaselt / Magoo időcsavarban / A nagyszerű vadon / Aerofizz / Hegyimentők / Légi Magoo / A Nanogamba törzs / Kung Fizz (The Letter to Santa Claus / Free Weasel / Magoo a Wrinkle in Time / The Great Outdoors / Aerofizz! / Mountain Rescue / Air Magoo / The Nanogamba Tribe / Kung Fizz)
2021-06-06 09:00 1x55-63 Az aranyhomoksárkány próféciája / Lódarázs támadás! / Sztár / Az utolsó tölgyfa / A nagy vásár / Lazíts! / Acélember! / Vanília eper olvadás / Szép álmokat, Mr. Cat! (The Prophecy of the Goldensand's Dragon / Hornets Attack! / Star Man / The Last Oak Tree Standing / Super Duper Sale / Chill Out / Man of Steel / Vanilla Strawberry Meltdown / Sweet Dreams Mr Cat)
2021-06-07 09:00 1x64-72 Fizz FM / Magoo 2.0 / A szaki / Büntetésből zabálók / Agymosott / Mag007 / Maggie Magoo / Magoo legjobb barátja / Üdvözöljük Traszlovéniában! (Fizz FM / Magoo 2.0 / Mr Fixit / The Gluttons for Punishment / Brain Washed / MAG007 / Maggie Magoo / Magoo's Best Friend / Welcome to Translovenia)
2021-06-08 09:00 1x73-78 7 perces lakás / Mag007 visszatér / Családi étkezés / Szabadítsd ki a nyulat! / Ratman / Gyere, cica (7 Minutes Flat / MAG007 is back / Family Meal / Free the Rabbit! / Ratman / Here Kitty) - évadzáró

Power Players - új évad

2021-06-07 13:10 2x01-02 Pusztító piramis / Üsd, fújd, pengesd! (Go big or go home / Drummed out) - évadnyitó
2021-06-08 13:10 2x03-04 Ki rezzen össze a sötétben? / Hátvakarás (Things that go Bump in the Night / Scratch my back)
2021-06-09 13:10 2x05-06 Hétvége Axeléknél / Mi baj Andrew bácsival? (Weekend at Axel's / What's wrong with Uncle Andrew)
2021-06-10 13:10 2x07-08 Egyik robot, másik eb / Egy marék Minergia (Fetch! / A Fistful of Minergy)
2021-06-11 13:10 2x09-10 Hasonmás / Egy egészen új és másmilyen csapat (Serge Cherge / The All new all different Power Players)
2021-06-14 13:10 2x11-12 Éjfél hadművelet / Ez a beszéd! (Operation Midnight / That's the spirit)
2021-06-15 13:10 2x13-14 Zselé / Dzsungel bugi (Ajar / Jungle Boogie)
2021-06-16 13:10 2x15-16 Pirant bosszúja / Galád/Axel (Pyrant Park / Maxel & Adcap)
2021-06-17 13:10 2x17-18 Serge visszatér / Káosz-robotok (Take Cherge / Bot Out)
2021-06-18 13:10 2x19-20 Téves nyomon / Aki a legjobban mulat (On the wrong track / The Most Fun ever)
2021-06-21 13:10 2x21-22 Szelfi! / Hajsza (Selfie! / Hot Pursuit)
2021-06-22 13:10 2x23-24 Távirányítású káosz / A Játéklovag visszatér (Remote-controlled chaos / The Toy Knight returns!)
2021-06-23 13:10 2x25-26 A Nagy Galád, 1. rész / A Nagy Galád, 2. rész (Big Mad Part 1 / Big Mad Part 2)

Tom és Jerry: Kémkaland (Tom and Jerry: Spy Quest) - új film

2021-06-29 17:55 

Totál Drámaráma - új évad

2021-06-28 12:40 2x02/01 Robottanár / Kesztyűm, kesztyűm, mondd meg nékem (Robo Teacher / Glove Glove Me Do) - évadnyitó
2021-06-29 12:40 2x03-04 Zombiparádé / Hazudószaurusz (The Tooth About Zombies / Lie-Ranosaurus Wrecked)
2021-06-30 12:40 2x05-06 Egy nagyon záp ötlet / A kiképzés (An Egg-stremely Bad Idea / Exercising the Demons)

Maratonok júniusban

2021-06-21-től minden nap 10:25 Tini titánok, harcra fel! Indul a buli

Filmek éjszakája a Cartoon Networkön

2021-06-21 17:55 Ben 10 az Univerzum ellen: A film
2021-06-22 17:55 Tom és Jerry: Macska a Marson
2021-06-23 17:55 LEGO Batman: A Film – DC szuperhősök szövetsége
2021-06-24 17:55 Steven Universe: A film
2021-06-25 17:55 Medvetesók: A film
2021-06-28 17:55 Tom és Jerry: Vigyázz kész sajt!
2021-06-29 17:55 Tom és Jerry: Kémkaland
2021-06-30 17:55 Tom és Jerry: Tengerész egerész