A Disney Csatorna márciusi újdonságai

A Disney Csatorna márciusi újdonságai

Régóta várt folytatásokkal nyitja a 2021-es tavaszt a Disney Csatorna.

2017-es bemutatója és 2018-as évadfináléja óta sokan várjuk már, hogy folytatódjon a Milo Muprhy törvénye, a Phineas és Ferb spinoff sorozata. A 2019-es amerikai bemutató után joggal várhattuk, hogy viszonylag hamar, de legkésőbb 2020-ban megérkezik hozzánk is a sorozat második évada. Nos, kicsit megcsúsztak a csatornánál, ha valamiért idén sikerül műsorra tűzni a folytatást. De legalább érkezik, nemde? A sorozat második évadában feltűnik Phineas és Ferb, illetve több barátjuk is. Ebben az esetben nem lesz megszakítás, a teljes szezon egy hónap alatt kerül adásba.

Viszonylag elég gyorsan érkezik a Békaland című sorozat új évada. Míg az első évad hazai premierjére meglehetősen sokat kellett várni, addig a másodikra is ugyanennyit kellett várni. :) Viszont a teljes évados bemutató elmarad az amerikai vetítés lassúsága miatt, ám egy rész híjján szintre is kerülünk a vetítés kapcsán.

Végül pedig a tavaly decemberi crossoveres évadnyitó után jövő hónapban folytatódik a Raven otthona 4. évada. Az eddig megszokott teljes évados premier után ezúttal az évad első fele kerül csak adásba, a folytatás később várható. Alább tehát a márciusi bemutatók, és már alig várjuk az áprilist, amikor egy újabb rég várt folytatás érkezik, ha nem változik a műsorterv.

Békaland - új évad

2021-03-01 18:30 2x01 Handy Anne / Fort In The Road - évadnyitó
2021-03-02 18:30 2x02 The Ballad Of The Hopediah Plantar / Anne Hunter
2021-03-03 18:30 2x03 Truck Stop Polly / A Caravan Named Desire
2021-03-04 18:30 2x04 Quarreler's Pass / Toadcatcher
2021-03-05 18:30 2x05 Wax Museum/ Swamp And Sensibility
2021-03-08 18:30 2x06 Marcy at the Gates
2021-03-09 18:30 2x07 Scavenger Hunt / The Plantars Check In
2021-03-10 18:30 2x08 Lost in Newtopia / Sprig Gets Schooled
2021-03-11 18:30 2x09 Little Frogtown / Hopping Mall
2021-03-12 18:30 2x10 The Sleepover To End All Sleepovers / A Day At The Aquarium

Bizaardvark

2021-03-04 11:28 Baby Food Challenge
2021-03-04 11:59 Clay Challenge
2021-03-04 20:54 Whisper Challenge
2021-03-04 21:25 Arms Challenge
2021-03-04 23:55 Eat It or Wear It Challenge

Csodálatos titkok

2021-03-04 09:58 2x01 Tikki
2021-03-05 07:28 2x13 Nathaniel & Marc

2021-03-05 08:58 2x09 Sabrina
2021-03-05 11:27 2x11 Gabriel

Milo Murphy törvénye - új évad

2021-03-01 17:30 2x01 The Phineas and Ferb Effect - évadnyitó
2021-03-02 18:00 2x02 Snow Way Out / Teacher Feature
2021-03-03 18:00 2x03 Picture Day / Agee Ientee Diogee
2021-03-04 18:00 2x04 Game Night / Pace Makes Waste
2021-03-05 18:00 2x06 Doof's Day Out / Disco Do-Over
2021-03-08 18:00 2x07 The Ticking Clock / Managing Murphy's Law
2021-03-09 18:00 2x08 Milo's Shadow / Sick Day
2021-03-10 18:00 2x09 Field of Screams / Spy Little Sister!
2021-03-11 18:00 2x10 Dog Walker, Runner, Screamer / Now I Am A Murphy
2021-03-12 18:00 2x11 Freefall / Milo's World
2021-03-15 18:00 2x12 Abducting Murphy's Law
2021-03-16 18:00 2x13 The Goulash Legacy / The Dog Who Knew Too Much
2021-03-17 18:00 2x14 Adventure Buddies / Ride Along Little Doggie
2021-03-18 18:00 2x15 Look At This Ship / Cast Party
2021-03-19 18:00 2x16 Safety First / Cavendish Unleashed
2021-03-22 18:00 2x17 First Impressions / Speech And Debate League Of Death And Destruction Cross Town Explosion Event
2021-03-23 18:00 2x18 The Mid-Afternoon Snack Club / Parks and Wreck
2021-03-24 18:00 2x19 Escape / Milo In Space
2021-03-25 18:00 2x20 Sphere and Loathing in Outer Space - évadzáró

Raven otthona

2021-03-29 19:00 4x02 Don't Trust the G in Apartment 4B
2021-03-30 19:00 4x03 Baking Bad
2021-03-31 19:00 4x04 Big Little Surprise