MENTRUM
Videók
Ifjúsági

Megérkezett az első előzetes az élőszereplős Winx Clubhoz

Aminek Végzet: A Winx Saga lett a címe, és az első teaser már szinkronosan megnézhető.

A rajongók már a bejelentés óta várják, hogy láthassák, miként is bánik kedvenceikkel majd a Netflix a még 2018-ban bejelentett élőszereplős Winx Club sorozatban. A lenti előzetesben szemügyre lehet venni mire is lehet számítani.

A Winx Club 8 évadot élt meg, 2004-2009 között volt az első négy évad, majd 2011-19 között újabb négy évad készült, ám ekkor már a Nickelodeon feltámasztásának köszönhetően. A Netflix sorozata öt tündér felnőtté válását követi nyomon, akik az Alfea nevű mágikus, bentlakásos iskolába járnak a Másvilágban, ahol meg kell tanulniuk uralni mágikus képességeiket, miközben igyekeznek megtalálni az egyensúlyt a szerelem, a rivalizálás és a létezésüket fenyegető szörnyek között.

A Végzet: A Winx Saga főszerepeiben Abigail Cowen (Sabrina hátborzongató kalandjai), mint Bloom, Stella szerepében Hannah van der Westhuysen, Aishaként Precious Mustapha, Eliot Salt alakítja Terrát, Elisha Applebaum, mint Musa.

Brian Young (Vámpírnaplók) a sorozat felelőse (showrunner), Iginio Straffi, az erdeti széria megalkotója pedig a vezető produceri feladatokat látja el Judy Counihan, Kris Thykier, Cristiana Buzzelli, Joanne Lee mellett.



A 6 részes első évad a Végzet: A Winx Sagaból 2021 január 22-én érkezik a Netflix kínálatába, rögtön magyar szinkronnal.