A Netflix berendelte a Jurassic World: Krétakori tábor 2. évadát

A Netflix berendelte a Jurassic World: Krétakori tábor 2. évadát

A Netflix nem egyszerűen bejelentette a folytatás érkezését, hanem már ki is adott egy rövidke beharangozót az új évadhoz.

Alig néhány hete debütált a Netflixen a Jurassic World animációs spinoffja, a Krétakori tábor első évada, mely az első film idejében játszódik, csak épp a sziget másik felén. A sorozat igen népszerű, a hazai Netflix napi toplistájában több napig is az első öt hely valamelyikén szerepelt. És bár a 2. évad 2021-nél hamarabb nem érkezik, a Netflix kiadott egy rövid beharangozót az izgalmas második évad elé.



A Jurassic World: Krétakori tábor a népszerű franchise modernkori trilógiájának első részével, a Jurassic World eseményeivel egyidőben játszódik. Miközben a Nublar sziget egyik felén Owen Grady-ék próbálják megállítani az elszabadult dínókat, addig a sziget másik felén néhány táborozó tinédzser a nagy káoszban találja magát. A céljuk nekik is ugyanaz: megmenekülni a szigetről, méghozzá teljesen épen. A helyzet viszont bonyolódik, mikor kiderül, nem tudnak kapcsolatba lépni a külvilággal, így csak egymásra számíthatnak.

Scott Kreamer (Pinky Malinky) és Aaron Hammersley (Kung Fu Panda – A rendkívüliség legendája) a sorozat showrunnerei és vezető producerei, míg Steven Spielberg, Colin Trevorrow és Frank Marshall szintén a vezető produceri feladatokat látják el.

A Jurassic World: Krétakori tábor már elérhető a Netflixen.