Korábban áprilisra volt tervezve, de a koronavírus miatt el lett halasztva a film haazai bemutatója, de ez nem gátol meg bennünket attól, hogy bemutassuk a filmet és a hozzá kiadott előzetest.
Minna élete a feje tetejére áll, amikor édasapja új menyasszonya és annak lánya beköltözik hozzájuk. A vele egykorú Jenny kiállhatatlan és Minna minden erőfeszítése ellenére sem tud közelebb kerülni utálatos mostohatestvéréhez. Egy éjszaka aztán a kislány felfedez egy varázslatos világot, ahol hatalmas színpadokon készülnek az álmaink, szorgos kis álommunkások segítségével. Mikor rájön, hogyan tudja befolyásolni az embereket az álomépítők segítségével, igyekszik Jenny álmaiba is beférkőzni, hogy végre igazi család lehessen belőlük. (via)
Az Álomépítőkről még az év eleji cikkünkben írtunk legelőször, amit úgy kezdtünk az összefoglalóban, hogy ezt az alkotást még a Disney is megirigyelhetné. Az előzetest látva pedig nem gondoltuk meg magunkat. Hiszen az animáció mellett a történet is ígéretesnek hangzik. Az előzetesből kiderül, hogy nem csak ezt az új világot ismerhetjük meg Minna által, hanem egy egészen komoly családi probléma is felüti a fejét, mikor Minna apja új menyasszonyt és annak lányát vezeti be a családjukba, ezáltal felborítva a lány megszokott világát. Így nem csak egy animációs vígjátékot, kalandot kapunk, hanem a valóság egy szeletét is.
Az Álomépítők sajnos jelenleg nem rendelkezik új bemutató dátummal.