MENTRUM
Ifjúsági

Havi nézettség: 2020. május

Láttátok már az áprilisi nézettségi eredményeket? Ha nem, akkor irány előbb megnézni azt, majd jöhetnek a májusi számok.

Kicsit monoton folyton, minden hónapban leírni, hogy a Nickelodeon újra megszerezte az első helyet - évek óta kirobbanthatatlan onnan -, és már hónapok óta a testvércsatornáival osztozik az első három helyen. Most is, mint legutóbb a negyedik helyig jutott a Cartoon Network, mindenzt úgy, hogy az elért számai stagnáltak. Egyedüli változás, hogy a Boomerang bár hajszálnyival, de lemaradt a JimJam mögött, így most utolsó előtti helyre került, míg a Minimax testvércsatornája feljött egészen a 7. helyig. A többiek közönségarányai és helyezései változatlanok maradtak.

A heti bontású számok magukért beszélnek. A Cartoon Network például hirtelen növekedés után csökkenésnek indult a 20. héttől kezdődően, míg a Disney Csatorna növekedésnek indult. Remélhetőleg ez a következő hetekben sem áll meg és visszanyer valamit a korábbi népszerűségéből. A Minimax többnyire stagnált, ám a 21. héten kiugró számokat szállított, ellenben a JImJam csatornával, ami folyamatosan csökkent az elmúlt hónapban.

Alább láthatjátok a májusi közönségarány alakulását.

4-14-es korosztály, egész nap, május

1. Nickelodeon 12.9%
2. Nick Jr. 6.77%
3. Nicktoons 5.57%
4. Cartoon Network 3.85%
5. Minimax 3.77%
6. Disney Csatorna 2.85%
7. JimJam 2.32%
8. Boomerang 2.22%
9. Kiwi TV 0.47%

4-14-es korosztály, heti bontás, május

19. hét, 05.04-10

Nickelodeon 12.1%
Nick Jr. 6.2%
Nicktoons 5.3%
Minimax 3.4%
Cartoon Network 3%
Boomerang 3%
JimJam 2.9%
Disney Csatorna 2.5%
Kiwi TV 0.2%

20. hét, 05.11-17

Nickelodeon 13.1%
Nick Jr. 7.2%
Nicktoons 5.3%
Cartoon Network 4.7%
Minimax 3.7%
Disney Csatorna 2.7%
JimJam 2.5%
Boomerang 1.9%
Kiwi TV 0.2%

21. hét, 05.18-24

Nickelodeon 13%
Nick Jr. 6.8%
Nicktoons 5.7%
Minimax 4.6%
Cartoon Network 4.2%
Disney Csatorna 2.9%
Boomerang 2.1%
JimJam 2%
Kiwi TV 0.6%

22. hét, 05.25-31

Nickelodeon 13.4%
Nick Jr. 6.9%
Nicktoons 6%
Cartoon network 3.5%
Minimax 3.4%
Disney Csatorna 3.3%
JimJam 1.9%
Boomerang 1.9%
Kiwi TV 0.7%